Pécsről ment a Balatonra segíteni a mentőhelikopter

Szombaton pár perccel hat óra után érkezett a riasztás a vízimentőkhöz, hogy valaki rosszul lett Balatonfenyvesen és egy laikus kezdte meg az újraélesztését. A férfinek ekkor már sem keringése, sem légzése nem volt – írta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) honlapján.A közleményből kiderül, hogy a helyszínre azonnal indítottak egy Sürgősségi Mentőhajót, amely alig negyed óra múlva megérkezett a beteghez. Közben egy mentő gépkocsi is kiért, akik bekapcsolódtak az újraélesztésbe. A férfi keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza.

Az időközben helyszínre érkező pécsi mentőhelikopter a férfit stabil állapotban a Balatonfüredi Szívkórházba vitte.

Egy belga férfinek azonban már nem tudtak segíteni

Nem sokkal azt követően, hogy a mentőhajó elindult Balatonfenyvesről, Balatonboglárról érkezett egy jelzés, mely szerint egy lebegő testet látnak a vízen. Mivel a térségben pénteken egy ember egy vitorlásról vízbeugrott, majd elmerült, a mentőhajó a helyszínre sietett, ahol kiderült, hogy csak egy nádcsomót láttak a víz tetején.

Időközben a sonline.hu a Somogy megyei RFK Sajtóügyletére hivatkozva közölte, hogy egy 50 év körüli belga férfi volt az, aki miután a vízbe ugrott elmerült, és akit társai hiába próbálták megkeresni, nem találták. Mivel a vízbe ugrás helyét csak pontatlanul tudták közölni, a péntek délután megkezdett kutatást a VMSZ szombaton délután felfüggesztette, a holttestet hétfőn hajnalban sodorta partközelbe a víz.

Hirdetés