Példátlan az érdeklődés G. Ákos pere iránt

December 15-én kezdődik a Baranya Megyei Bíróságon a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának tárgyalása, melyhez hasonló médiaérdeklődés még egyetlen pert sem előzött meg Baranyában.

Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen. Az első fokon eljáró bíróság december 15-én és az azt követő két napban a vádlotton kívül ötvenöt tanú, valamint hat igazságügyi orvos és pszichiáter szakértő meghallgatását tervezi.

Ezért az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) egy két évvel ezelőtt hozott határozatát alkalmazzák a nyilvánosság biztosítása érdekében. A határozat lényege, hogy a bíróság lehetőségeihez mérten a legnagyobb termet jelöli ki a tárgyalás lefolytatására.

A terem befogadóképességét, a per helyét és idejét honlapján, illetve írott, vagy elektronikus sajtó útján előzetesen közzéteszi és biztosítja a helyiségbe való bejutás feltételeit, ideértve a közvélemény tájékoztatását végző sajtóképviselők részvételének elsődlegességét.

A pécsi lövöldöző ügyének tárgyalására kijelölt teremben nyolcvan fős hallgatóság fér be az eljárás megzavarása nélkül, ebből harminc férőhelyet újságíróknak tartanak fenn. Nekik egy hetük volt a regisztrációra, és mivel minden hely elkelt, további jelentkezéseket már nem fogadnak el. Igaz, szinte minden országos és helyi orgánum képviselőjének jelenlétét sikerült biztosítani.

A magyar kriminalisztika történetében példátlan bűncselekmény 2009. november 26-án történt. G. Ákos gyógyszerészhallgató a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak.

A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy az ügy iratanyaga háromezer oldalas. Az eset kapcsán indult nyomozás keretében nyolcvan tanú tett vallomást, fél tucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg. Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott.

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor. Mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, ezért büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetést.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.