10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPénzhez jutnak a tűzoltók

Pénzhez jutnak a tűzoltók

Az idén négyszázmillió forintnyi központi forrásra pályázhattak az önkéntes tűzoltóságok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken a honlapján.

A közlemény szerint a tenderre 443 pályázat érkezett, ezek közül csupán öt nem felelt meg a meghirdetett feltételeknek. Ez azt jelenti, hogy csaknem valamennyi pályázó egyesület kaphat a keretből.

Az önkéntes tűzoltó-egyesületek működésének támogatását a Belügyminisztérium biztosítja. Ebben az évben a köztük szétosztható összeg félmilliárd forint: ebből százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a többire a tűzoltó-egyesületek pályázhattak – írták.

A sikeresen pályázó 438 egyesület üzemeltetési költségekre, tűzoltógépjármű és -technika javítására, felülvizsgálatokra, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági vizsgálatokra, kommunikációs eszközökre, szertárépítésre és -felújításra, bővítésre, valamint tűzoltó védő-, technikai és informatikai felszerelésekre használhatja fel az elnyert forrást.

Az egyesületek a pályázat végeredményéről a katasztrófavédelmi igazgatóságokon, illetve a hivatásos tűzoltóságokon keresztül kapnak értesítést – tette hozzá az OKF.

Dobson Tibor, az önkéntes tűzoltó-egyesületeket tömörítő Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) vezetője korábban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy 2014-ben 300 millió forint központi költségvetési forrást használhattak fel az önkéntes tűzoltóságok.

Közölte, hogy országszerte 1100 önkéntes tűzoltó-egyesület működik, amelyek mintegy 20 ezer tagot számlálnak. Együttesen mintegy 1000 település, illetve 1,5 millió ember mentő-, illetve tűzvédelmében vállalnak szerepet.

Az egyesületek közül több mint 400 kötött együttműködési szerződést a katasztrófavédelemmel, azaz baj esetén tőlük kapják a riasztást – mondta korábban az MTSZ vezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő