Pogány: marketing alap jöhet létre

Amennyiben a jövő heti közgyűlésen is megszavazzák, Pécsen is létrejöhet egy olyan marketing alap, amely a helyi reptér népszerűsítéséhez nyújthat segítséget. A város egymillió forinttal járul hozzá a reptérvezető kezelésére bízott alaphoz.

Mint azt Páva Zsolt polgármester lapunknak elmondta, a városvezetés azért támogatja a légi marketing alap felállítását, mert a pogányi légikikötő átadása óta eltelt hat esztendő alatt gyakorlatilag nem történtek lépések a reptér népszerűsítése érdekében. Emlékeztetett rá: a beruházás elkészültét követően Toller László polgármestersége alatt volt talán az egyetlen nagyobb megállapodás, akkor az Austrian Airlinesszal, ám az is előnytelen feltételekkel köttetett.

Páva Zsolt úgy véli, a légikikötő népszerűsítése a város és a térség érdeke is, ezért elsőként az önkormányzat járul hozzá a szakmai munka pénzügyi megalapozásához. Az első egymillió forintot a Pogányi Repülőteret Működtető Kft. büdzséjéből biztosítják a keret számára. Az alap kezelésével a reptér vezetőjét bízzák majd meg, s elvárják tőle, hogy fillérre pontosan elszámoljon a költségekkel. Amennyiben eredményes lesz a munka, további forrásokat is biztosít majd az önkormányzat.

A marketing alap kapcsán kerestük Keszkenyős Imrét, aki korábban maga is sokat tett a pécsi regionális reptér népszerűsítéséért; többek között a reptér vezetőjével, Dragovácz Márkkal tárgyalásokat is folytatott külföldi légitársaságokkal, s igyekezett vonzóvá tenni a légikikötőt a külföldi piaci szereplők körében is.

Mint azt lapunknak elmondta, a keretnek két fontos célja lesz: egyrészt a légi turizmus területéből profitáló régiós szereplők – utazási irodák, szállásadók, éttermek – együttműködésének kezdete lesz, amibe minden érdekelt beszállhat.

Másrészt segítségével már a konkrét járatindításokhoz szükséges források egy része is előteremthető, mivel a Magyar Turizmus Zrt. erre a célra igénybe vehető támogatásához is egy ilyen közös alapon keresztül lehet hozzáférni.

Keszkenyős Imre azt mondta, első körben egy a régiót, a repülőteret, a reptér közelében lévő úti célokat népszerűsítő katalógust kell létrehozni. Ennek birtokában lehet kiajánlásokat tenni a különböző külföldi utazásszervezőknek, légitársaságoknak, repülőgéppel rendelkező magánszemélyeknek.

Emlékeztetett rá: hasonló marketing alapot hozott létre Debrecen önkormányzata is 30 milliós összeggel, de rendelkezik ilyennel a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz is.

Hirdetés