Pontosítottak a plázaépítési tilalmon

Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni – írja az MTI.

A képviselők 119 igen szavazattal, 35 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el az épített környezet védelméről szóló, december 9-én jóváhagyott, de az államfő által december 19-én megfontolásra visszaküldött indítvány módosítását.

A parlament akkor azért döntött a 2012 januárjától hatályos plázaépítési moratórium meghosszabbításáról, mert az 2015 elején lejár. Változást jelentett, hogy a korábbi 300 helyett a 400 négyzetméteresnél nagyobb bruttó alapterületű üzletek építéséhez, illetve bővítéséhez kell beszerezni az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását.

A Ház a köztársasági elnök aggályai után ezen eljárás részletszabályait módosította az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára.

Hirdetés