POSZT: 13 produkció a versenyprogramban

Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába – mondta el Huszti Péter, a találkozó díszvendége a rendezvényről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A június 5. és 14. között zajló rendezvényen többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a budapesti Örkény István Színház, az Újvidéki Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása is látható lesz.

Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a találkozót az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is 60 millió forinttal támogatja. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt közölte, hogy a város is csaknem 60 millió forinttal járul hozzá a POSZT megtartásához.

A versenyprogram:

Nagyszínház: A képzelt beteg- Örkény Színház, A tanítónő – Miskolci Nemzeti Színház, Az álomkommandó – Vígszínház, Énekes madár – Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Fényevők – Katona József Színház, Opera ultima – Újvidéki Színház

Kamaraelőadások: I. Erzsébet – Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Szkéne Színház koprodukciója, A hosszabbik út – Kerekasztal Színházi Társulás és a Szputnyik koprodukciója, Alkesztisz  Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat, Bányavakság  Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciója, Csipke  Kolozsvári Színház, Vörös  Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház közös produkciója, Woyzeck  Miskolci Nemzeti Színház.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés