5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPozitív változásokat hoz 2014

Pozitív változásokat hoz 2014

A Fidesz szerint számos pozitív változást hoz 2014 a családos és a bérből, fizetésből élők számára az adóterhek csökkenésével, a rezsicsökkentéssel, valamint a nettó jövedelem emelésével.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a négy éve bevezetett családi adórendszer bebizonyította, hogy képes megerősíteni a családokat, ezért kiszélesítik ezt a fajta adózási módot. Január elsejével a kiskeresetű családoknak is elérhetővé teszik ezt a fajta adózást, így 110 ezer család a bruttó keresetével szinte azonos mértékű nettó jövedelmet kaphat.

Rámutatott: 230 milliárd forintot hagynak ezzel az intézkedéssel a családok zsebében.

A szóvivő kitért a rezsicsökkentésre is. Elmondása szerint 2014 lesz az első év, amikor 12 hónapon keresztül éreztetik hatásukat a korábbi 10-20 százalékos rezsicsökkentést eredményező döntések. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januárban újabb csökkentés lehetőségéről fog tárgyalni.

A jövedelem emelkedéséről szólva Hoppál Péter kiemelte a gyed extra bevezetését, valamint a közszférában dolgozó több mint 150 ezer pedagógus bérének emelését szeptembertől. Megjegyezte ugyanakkor, hogy miután bérük a minimálbérhez van kötve, ezért januárban is emelkedik majd a keresetük. Jelezte, hogy a gyermekvédelmi dolgozók márciusban kapják meg januárig visszamenőlegesen a béremelést, és a kormány szándéka, hogy az egészségügyi dolgozóknál is folytassák a béremelést.

A minimálbérből élőkre kitérve Hoppál Péter jelezte, egy gyermek után 76 ezer, kettő után pedig 86 ezer forintot kapnak majd kézhez, és a mintegy 300 ezer közfoglalkoztatott keresete is emelkedik: egy gyermek után 60 600 forintra, kettő után pedig 70 600 forintra emelkedik a fizetésük.

Hoppál Péter hangsúlyozta: mindezek egy jelentős gazdaságpolitikai fordulat következményei.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő