Hirdetés

A pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium 66 órás tehetséggondozó foglalkozássorozatot szervezett diákjainak. Az iskola 5-8. évfolyamos, matematika-informatika emelt szintű oktatásban részt vevő tanulói közül 20 fő látogatta a szakkört a 2017/18-as tanévben.

A tevékenységek között logikai és kreatív játékok, origami, „illúziókeltő” rajzkészítés, fizikai kísérletek, Lego Mindstorms robotprogramozás, 3D-tárgyak tervezése és nyomtatása, fotomontázsok- és filmkészítés, portfólió összeállítás és bemutatás volt.

A diákok látogatást tettek a PTE TTK Információtechnológia és Biorobotika Tanszékén, ahol előadást hallgattak meg Zentai Norbert tanársegédtől az emberi mozdulatok és a robotika kapcsolatáról, a tanszék legújabb kutatásai alapján.

Kétnapos tanulmányút is szerepelt a programban Budapesten 2018 májusában. A tanulók Surányi Péter és Tóthné Deák Nikoletta kíséretében meglátogatták a Microsoft Magyarország Kft. és a SAP Hungary Kft. magyarországi székhelyét, továbbá felfedezték a Csodák Palotája és a Természettudományi Múzeum érdekességeit.

Az utazás és a programok teljes költségét az NTP-MTTD-17-es pályázat fedezte. A pályázat
támogatói a Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét