5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaPTE-ügy: szabadlábra helyeztek egy gyanúsítottat

PTE-ügy: szabadlábra helyeztek egy gyanúsítottat

Szabadlábra helyezték a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy egyik gyanúsítottját – értesült szerdán az MTI. Az eddig előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított, aki az egyetemen beszerzésekkel foglalkozott, szabadlábon védekezhet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat nyomozást az ügyben. Az NNI munkatársai mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítékot lefoglaltak. A bűncselekménnyel kapcsolatban kilencen vannak előzetes letartóztatásban, köztük a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, valamint az egyetem három, informatikai termékekke foglalkozó beszállító cégének képviselője.

A Pécsi Városi Bíróság a múlt héten helyezte előzetes letartóztatásba a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatóját, Frey Tamást. Tizennégyen szabadlábon védekeznek.

Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak – különböző beszerzések során – pénzért jogtalan előnyhöz juttattak három céget. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő