PTE-vesztegetés: folytatják a pert

Jövő héten Győrben folytatódik a pécsi egyetemi vesztegetés néven a sajtóban is elhíresült, kiemelt jelentőségű büntetőügy tárgyalása. A folytatólagos tárgyaláson bizonyítási eljárás zajlik.

Huszonhét ember ellen folyik eljárás költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények – egyebek mellett okirat-hamisítás, csalás és pénzmosás – miatt.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott olyan szerveződést hozott létre, amely valótlan okiratok alapján fizetett ki különböző összegeket, valamint úgy befolyásolt közbeszerzési pályázatokat, hogy az a cég jusson előnyhöz, illetve nyerjen, amelyik megfizeti a pályázati érték “visszavárt” nyolc-tíz százalékát.

Az ügyészség szerint előfordult, hogy cégre szabott pályázatot írtak ki, ahogy az is, hogy egy indulót tájékoztattak a riválisok árajánlatáról, hogy alá tudjon ígérni, de az is, hogy “teljesítési szándék nélküli” cégekkel kötöttek szerződést, így szivattyúzva ki összegeket az egyetem számlájáról.

A Győri Törvényszék még decemberben helyezte szabadlábra volt gazdasági igazgatót, aki közel két évet töltött előzetes letartóztatásban.

Hirdetés