Radarral pásztáznák végig Shakespeare sírboltját

Első alkalommal vetik alá radarvizsgálatnak William Shakespeare sírját, nem törődve a drámaíró végső nyughelyének megbolygatóit fenyegető átokkal – írja a Telegraph internetes kiadásában.

A világhírű angol költő és drámaíró állítólag maga fogalmazta meg a sírja felett elhelyezett kőtáblába vésett feliratot, amely szerint átok sújtja azt, aki elmozdítja a Stratford-upon-Avonban lévő Szentháromság-templomban 1616-ban örök nyugalomra elhelyezett csontjait.

A templom dokumentumfilmeseknek adott engedélyt a sír vizsgálatára annak fizikai megbolygatása nélkül. A mostani a szakértők első lehetősége arra, hogy a high-tech radarvizsgálat segítségével kifürkésszék a sírbolt titkait.

Az előzetes radarfelmérések már meg is történtek a helyszínen, ennek eredményeit tavasszal mutatja be a Channel 4 tévécsatorna. A Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések, ünnepek és más programok sorába illeszkedő kutatást tudósok, színházak és műsorszolgálatok is támogatják, remélve, hogy új információkkal szolgál majd Shakespeare életéről.

A vizsgálathoz alkalmazott radartechnológiát leggyakrabban a temetőkben található jelöletlen vagy még ismeretlen sírok feltérképezésére használják, a kutatók így több mindent megtudhatnak a koporsók méretéről, alakjáról és alapanyagairól is.

Shakespeare sírja esetében a dokumentumfilmesek a drámaíró családjáról is szeretnének többet megtudni. Ugyan nem tudni, hogy a vizsgálat mutat-e majd a koporsóba helyezett tárgyakat, de valószínű, hogy segítségével több minden kiderülhet a családi sírboltról. Shakespeare mellett ugyanis feleségét, Ann Hathaway-t, Suzanna nevű lányát, vejét, John Hallt, valamint Thomas Nash-t, a drámaíró unokájának első férjét is ugyanitt helyezték örök nyugalomra.

Tavaly egyszer már felmerült Shakespeare koporsójának esetleges fizikai exhumálása is, akkor egy tudós a feltárás várható sikeréről beszélve III. Richárd angol király sírhelyének megtalálását hozta fel példaként.

A vizsgálat végső eredményeit várhatóan nyilvánosságra hozzák még a nyárra tervezett Shakespeare Világkongresszus előtt, a nagyszabású eseményre mintegy ezer Shakespeare-kutatót várnak.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés