Rangos díjat nyert a JESZ

Ötvenéves, jubileumi fesztiválra hívták Németországba a Janus Egyetemi Színházat. A jubileumi fesztiválon végül a Pécsi Tudományegyetemen működő színtársulat érdemelte ki a vándordíjat, és az ezzel járó 2500 eurót.

A Göppingeni Színházi Napok rendezvényét 1963 óta 45 alkalommal szervezte meg a város és a Németországi Színjátszó Szövetség. A fesztivál szervező bizottsága 1988-tól a Göppingeni Takarékszövetkezet szponzorációja révén létrehozott vándordíjat minden találkozón annak az együttesnek adományozza, amelyik folyamatos működés mellett évente új, minőségi produkciókkal lép a közönsége elé, nemzetközi kapcsolatokat ápol és színházi eseményeivel széles körben tud hatást gyakorolni.

A jubileumi fesztiválon a Janus Egyetemi Színház (JESZ) érdemelte ki a vándordíjat, és az ezzel járó 2500 eurót. A JESZ ötödik alkalommal vett részt a színházi találkozón, most a PróbaDADA című előadásával aratott zajos sikert, és a díj mellett több meghívást is kapott. Korábban a színház az Eiffel-torony násznépe, a Gyász-szív, a Lóvátett lovagok és a Pisti a vérzivatarban című darabokkal lépett fel Göppingenben.

A pénzdíj értékét növeli, hogy az eddigi jutalmazottak közül csak két együttes volt nem német nyelvű: egy lengyel társulat és a magyar Janus Egyetemi Színház, holott a fesztivál történetében több alkalommal is bemutatkozott angol, francia, belga, holland, svájci, osztrák, orosz, olasz, cseh, spanyol, észt, finn és bosnyák együttes.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés