13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaRászállnak a buszoztató értékesítőkre

Rászállnak a buszoztató értékesítőkre

Baranyában összesen 56 cég szerepel azon a listán, amelyre azok a cégek kerülhetnek fel, melyeknél tavaly és a tavalyelőtti ellenőrzések során nem állapítottak meg jogsértést, és nem volt rájuk panasz sem – közölte a Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője, dr. Góra Zoltánné csütörtökön, a tevékenységükről Pécsett tartott sajtótájékoztatón.
A megyei felügyelőség vezetője a 2011-es év tapasztalatairól szólva elmondta: közel kétezren keresték meg őket, 550-en személyesen mentek be a hatóság ügyfélszolgálatára, több mint 800 iktatott panaszos ügyük van. Az elmúlt év ellenőrzéseikor a hazai veszélyességi listán szereplő termékek közül hat fajtából 52 darabot találtak, az EU tiltólistáján szereplők közül pedig 6 darabot.

A felügyelőség-vezető elmondta azt is, hogy veszélyes, fulladást okozó babaruhát is találtak. A megyei hatóság 38 termékmintát vett, s csak 10 esetben nem ítélték azokat veszélyesnek.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, Pintér István is megjelent a tájékoztatón. Mint mondta, összesen ezer vállalkozás van a pozitív listán, amelyről mindössze egyetlen cég került le a fogyasztói panaszok miatt. Hozzátette: 2012-ben szeretnék a „fogyasztóbarát embléma” programot útjára bocsátani, ami a pozitív lista továbbfejlesztése lenne.

Elhangzott az is, hogy az idei vizsgálati programban elsősorban a kiszolgáltatott réteget érintő ügyeket veszik górcső alá, kiemelt figyelmet fordítanak az elektronikus kereskedelemre, a közüzemi szolgáltatásokra, az utazással egybekötött termékértékesítésre is. Ez utóbbi esetében zömében nyugdíjas embereket visznek egy termékbemutatóra, majd rábeszélik őket a vásárlásra – sokszor irreális összegeket kérve.

A fogyasztóvédők létrehozták a Nemzeti Termékkosarat. Ennek célja az, hogy maguk a vásárlók is javaslatot tegyenek egy-egy jó minőségű termék megvételére, valamint itt gyűjtsék össze azokat a termékeket is, amelyek valamely minőségi díjat már elnyertek. Dolgoznak azon is, hogy a szolgáltatások körével bővítsék a termékkosarat.

Nézze meg a fogyasztóvédelem pozitív listáját: KLIKK!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő