Rektori fizetések: Bódis az élvonalban

A korábbi 12 helyett már csak öt rektor keres havi bruttó kétmillió forintnál többet. A legjobb fizetést a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szent István Egyetem vezetője viheti haza, míg a legkevesebb pénz a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának jár – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában arról ír, hogy 57 millióról 46 millióra csökkent az állami felsőoktatási intézmények rektorainak fizetése a legutóbbi, 2010-es közzététel óta. A legmagasabb juttatást, havi bruttó 2 026 000 forintot idén Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, Solti László, a Szent István Egyetem rektora és a Pécsi Tudományegyetem élén álló Bódis József kapja. A második legjobb bért, 2 011 100 forintot Mezey Barna, az ELTE első embere viheti haza, pontosan kétmillió forinttal pedig Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora következik a sorban.

Legrosszabbul a művészeti intézmények rektorai keresnek: Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetője 1,3 milliót, a Magyar Táncművészeti Főiskola élén álló Szakály György 1,2 milliót kap, végül Ascher Tamás, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora zárja a sort, akinek járandósága a korábbi évekhez hasonlóan még mindig 1,1 millió forint. Legnagyobb mértékben a szegedi intézményvezető fizetése esett vissza: míg 2010-ben 3,5 millióval ő vezette a fizetési listát, az idei 1,8 milliójával már csak 17.

A Magyar Nemzet ugyanakkor hangsúlyozza: egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája. A legjobb fizetést tavaly az Oxford University alelnöke, Andrew Hamilton vehette fel, aki munkájáért összesen 424 ezer fontot, vagyis több mint 140 millió forintot kapott. A legjobban fizetett rektor pedig csaknem ötvenmillió forintnak megfelelő havi bérrel R. Gerald Turner, az amerikai Southern Metodist University vezetője.

Forrás: Magyar Nemzet Online

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés