Remek zenei fesztivál indul Abaligeten

A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra, valamint vasárnap zenei workshopra is sor kerül. A huszonöt koncertet felvonultató esemény és a workshop látogatása egyaránt ingyenes.

Az augusztus 11-én kezdődő ingyenes fesztivál programjának fellépői között a bluegrass hazai és külföldi képviselői mellett jeles akusztikus zenei fellépőket hallhatnak a látogatók.
A bluegrass Amerikában kialakult akusztikus zenei stílus, a fesztivált szervező Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a hazánkban még kevéssé ismert stílust megismertesse és megszerettesse a közönséggel.

Pénteken a Solc Boys (CZ) mellett a pécsi Tarnai Acoustic, az Ireg és a budapesti Acoustic Guitar Caffe, valamint a Fejér megyében klasszikusnak számító Passz együttes lép színpadra.

Szombaton és vasárnap is kitűnő programok közül válogathatnak az érdeklődők, ekkor hallható többek között a Heartbeats (SK), a Poa Pratensis, a Pannongrass, a Half Page, valamint a Kentucky Harmony.
A gyermekműsort szombaton a Dalmesterek produkció biztosítja, a vasárnapi szentmisén pedig a Hungarikum együttes szolgálatára kerül sor.
A nap sztárvendége Marina Jay & Nik Poremba (A), a hazai kiválóságok közül a Nightingale, a Nojata, az Önként és Dalolva Társulat, valamint ifj. Vitányi Iván fog szerepelni.

Az ingyenes zenei workshop helyszíne is az abaligeti tópart lesz, ahol lehetőség nyílik az önálló hangszeres játék és a közös zenélés élményének kipróbálására egyaránt.
A workshopon a műfaj szlovák művészei segítenek az érdeklődőknek elsajátítani a bluegrass jellegzetes zenei stílusjegyeit.
A workshopon előzetes regisztrációval ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők, a workshop@bluegrass.hu e-mail címen jelezhetik részvételi szándékukat.

Az idei fesztivál megrendezéséhez hagyományosan Abaliget Önkormányzata, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovák Intézet nyújt támogatást.

A fesztivál és a zenei workshop részletes programja a bluegrass.hu oldalon is megtalálható.

Program

2017. augusztus 11., péntek 
17:30 Ireg
18:20 Acoustic Guitar Cafe
19:10 Passz
20:00 Tarnai Acoustic
20:50 Solc Boys (CZ)

2017. augusztus 12., szombat 
13:30 Abaligeti barlang bejáratánál: gyermekműsor a Dalmesterekkel
15:00 Horváth Bálint
15:50 Gyánó Huba
16:40 Half Page
17:30 Miskolci Bluegrass Band Family
18:20 Poa Pratensis
19:10 Hungarikum Együttes
20:00 Pannongrass
20:50 Heartbeats (SK)

2017. augusztus 13., vasárnap 
11:00 Abaligeti templom: Mise a Hungarikum Együttes szolgálatával
15:00 Nightingale
15:50 ifj. Vitányi Iván
16:40 Önként és Dalolva Társulat
17:30 Jászai-Németh duó
18:00 Nojata és barátai
18:50 Marina Jay & Nik Poremba (A)
19:50 Kentucky Harmony
20:40 Abaliget Oldcomers

Hirdetés