Rendőrkézen a tinédzser táskatolvaj

A Pécsi Rendőrkapitányság szóvivője, dr. Murai Ágnes alezredes tájékoztatása szerint 2010. június 18-án kora délután Szabolcsfaluban egy 83 éves néni kezéből kitépték a táskáját, és elfutottak vele. A buszra váró tanúk szerint két 16-17 év körüli fiú szaladt el a néni táskájával, aki az ijedtség miatt nem tudta megfigyelni a tolvajokat.

A tanúk információi alapján a Gyárvárosi Rendőrőrs nyomozóinak június 21-én sikerült kézre keríteniük a cselekmény egyik elkövetőjét, aki nem volt hajlandó megnevezni társait – mint kiderült, eredetileg hárman voltak, amikor úgy döntöttek, hogy meglopják az idős asszonyt.

A fiatalkorú elkövető beismerte, hogy ő tépte ki a néni kezéből a táskáját, kevéske készpénzét eltulajdonította, a táskát pedig a benne lévő egyéb ingóságokkal, iratokkal egy bokor alá rejtette.

Kihallgatása során elmondta a nyomozóknak, hogy korábban más bűncselekményeket – benzinlopást, betörést – is elkövetett. A fiú ellen büntetőeljárás indult, társait még keresi a rendőrség – közölte a szóvivő.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés