Rengetegen szeretnének hűtőt és mosógépet

Az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere alprogramját az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte, eddig 10 ezernél több pályázó jelezte támogatási igényét.

 Az elmúlt hét folyamán az első két régióból összesen több mint 16 ezer pályázó jelentkezett a hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére. Az észak-magyarországi régióból a pályázatokat 2017. augusztus 14-én 13:30-ig várják, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

A folytatásban elsőként a nyugat-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot augusztus 16. szerda reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek nincs számítógépe, elektronikus elérhetősége, otthoni vagy munkahelyi internetes kapcsolata, esetleg a pályázatbenyújtás időszakában olyan helyen tartózkodik, ahol az ügyintézés akadályokba ütközik, annak lehetősége van segítséget kérni olyan személytől, aki helyette, a nevében eljárhat. Ez esetben csupán a pályázati útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a háztartásokat az ország egész területén. Így nemcsak a korszerűsített ingatlanok energia-felhasználása csökken, hanem mérséklődik a hazai szén-dioxid-kibocsátás is. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés