Réthelyi miniszterből pécsi tanár lett

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken. A tárcavezető az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve kapcsán tartott előadásában arra kérte a fiatalokat, legyenek toleránsak felmenőik iránt, s érdeklődjenek tőlük a múltat érintően.

hirdetés

Az Európai Unió kezdeményezésének célja, hogy rámutasson, milyen értékes hozzájárulást nyújtanak az idősebbek a társadalomhoz. Arra sarkallja a döntéshozókat és a különböző szinteken fellépő érintetteket, így az oktatásban dolgozókat és a fiatal korosztály képviselőit is, hogy teremtsenek jobb lehetőségeket az aktív idősödés számára, és erősítsék meg a nemzedékek közötti szolidaritást.

Mint azt a hatvanas években Pécsen diplomázó Réthelyi Miklós a Janus Gimnáziumban rendezett rendhagyó osztályfőnöki óra előtt elmondta, előadásában arra igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét, hogy milyen fontos a generációk közötti kiegyensúlyozott kapcsolat, s hogy az idősek a társadalom tevékeny részét képezik.

A tárcavezető előadásában arról is beszélt, hogy az életkorunktól függetlenül részt vehetünk a társadalomban, és jobb életszínvonalon élhetünk. Szerinte az előrehaladott kor ellenére is számos lehetőség rejlik az emberben, s ezek egy részét éppen a fiatalok tudják kihasználni – szólt hallgatóságához.

Említést tett egy uniós felmérésről, amely szerint a generációk közötti súrlódásokat, konfliktusokat tekintve hazánk Európa sereghajtói között van; Magyarországon minden harmadik fiatal nincs kapcsolatban az idősebb korosztállyal, vagy a közöttük lévő viszony kifejezetten rossz. Ezen – mondta – változtatni kell.

Azt kérte a fiataloktól, hogy nyissanak a szebb kort megértek felé, kérdezzék őket az általuk megélt évtizedekről, hagyatkozzanak tapasztalataikra, ne átalljanak tőlük tanácsokat kérni, s ami a legfontosabb, ne lenézzék, hanem tiszteljék őket.

Szerinte ugyanis a környezetünkön tett apró változtatások jelentős életminőség-javulást jelenthetnek az idősebbek számára, hiszen hatvanéves kor felett is sok mindent tartogat az élet, a társadalom pedig egyre inkább értékeli mindazt, amit az idősebb emberek adni tudnak.