4 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapHírzónaRétvári: Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud nyújtani

Rétvári: Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud nyújtani

Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a 18. Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence kifejtette: a diplomás munkanélküliség a fiatalok körében lényegében megszűnt, jobbak az elhelyezkedési lehetőségek mint 5 vagy 10 éve, és a bérek is egyre magasabbak, 2013 óta folyamatosan nőnek.

Hozzátette: Magyarországon a frissen végzettek foglalkoztatási rátája 90,5 százalékos, míg az unióban 82,8 százalék. Jobban megéri tanulni és jobban megéri dolgozni Magyarországon – összegzett, és az egyetemi, főiskolai képzések mellett a duális képzési lehetőségekre is felhívta a figyelmet.

Az államtitkár kitért a fiatalokat segítő kormányzati intézkedésekre. Többek között kiemelte, hogy megtérítik az első, sikeres nyelvvizsga árát és a KRESZ-vizsga díját. Harmadik éve egyfajta felvételi rezsicsökkentésként ingyenes az első három helyre történő jelentkezés, ami mintegy 1 milliárd forintot hagyott a fiatalok és a családok zsebében – közölte Rétvári Bence, aki azt mondta: bíznak benne, ez is szélesebbre tárja a felsőoktatás kapuit a fiatalok előtt.

Előnyként említette, hogy a Diákhitel 1 keretét jelentősen növelte a kormány, a Diákhitel 2 – amit a képzés közvetlen költségeire lehet fordítani – pedig kamatmentes lett, s ha valaki 3 gyermeket vállal, az állam lényegében kifizeti a tanítás költségeit.

Kitért a felsőoktatásban elindított béremelési programra, amelynek keretében idén januárban újabb 5 százalékkal nőttek a keresetek, s azok összességében 27 százalékkal lesznek magasabbak. E célra a költségvetésben 2016-ban közel 7 milliárd, tavaly 9,5 milliárd, idén közel 13 milliárd forintnyi többlet szerepel – mutatott rá az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

további hírek