S.O.S: Melegszik Pécs?

Másfél fokot melegedett az átlaghőmérséklet Pécsett harminc év alatt. Ez nagyon sok, kétszer annyi, mint a globális felmelegedés átlaga – állítja egy tanulmány. Az ok: kivágták a fákat.

A tanulmány szerint harminc év alatt 400 hektárt építettek, betonoztak, köveztek le Pécsett, azaz ennyivel csökkent a zöld felület a városban. Ez pedig oda vezetett, hogy másfél fokkal, azaz a globális felmelegedés duplájára emelkedett Pécs átlaghőmérséklete.

Kővári János a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztő Bizottság elnöke ezért három családdal együtt három fát ültetett a Melinda utcai szabadidőparkba, jelezve, hogy a fát mindig a jövő generációjának ültetik, hogy ők egészségesen élhessenek.

– Idén először átadtuk az „Élet Fája Díjat” is, amit egy civil szerveződés kapott. Ezt azoknak adjuk, akik a legtöbbet tesznek azért, hogy minél több zöld terület legyen a városban.  A díjazott szervezet pedig elkezdte felmérni Pécs faállományát, eddig 3000 példány adatait digitalizálták. Ezzel nyomon lehet követni, hogy melyik fánál milyen gondozási feladatokat kell elvégezni ahhoz, hogy ne pusztuljon ki, és így meg lehessen menteni azt a zöld területet a városban – mondta Kővári János a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztő Bizottság elnöke a Melinda utcai szabadidőparkban, amely most ünnepelte felújításának második születésnapját.

Csizi Péter alpolgármester az ünnepségen azt mondta, példaértékű, ahogy a környékbeliek gondozzák a parkot. Erre másokat is csak biíztatni tudnak.

– Arra bíztatjuk a lakókat, hogy vegyék birtokba a lakókörnyezetüknél a szabad területeket, legyen az egy park, egy játszótér, vagy akár csak egy pad is. Ezt a szándékukat jelezzék az önkormányzati képviselőjüknél, és a város – lehetőségeihez mérten – segítséget is ad a gondozáshoz – mondta az alpolgármester.

Pécsett már csaknem 10 olyan park, játszótér van, amit az ottani lakók újítottak fel, gondoznak vagy ápolnak.

Hirdetés