12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaSajtónap a Siklósi Várban

Sajtónap a Siklósi Várban

Június 18-án a Siklósi Vár megbízásából országos sajtóbejárást tartottak Siklóson a vár városában és a legújabb mediterrán élményközpontban a Hotel Castello**** és Thermal Spa-ban, ahol autentikus környezetben tárultak a résztvevők elé a tradicionális magyar konyha remekjei, a siklósi és a villányi borrégió legzamatosabb borai, valamint a déli végek történelmi emlékei.

Egy csapat újságíró érkezett Budapestről Siklósra, hogy megismerjék, és saját bőrükön megtapasztalják, átérezzék a város turisztikai értékeit. Az út első állomásaként az autentikus, 2009-ben alapított Riczu-Stier Pincészetben tartott hagyományos, magyaros reggelivel egybekötött borkóstoláson vettek részt az idelátogatók.

A klasszikus piros kockás terítőkön a hazai konyha legfinomabb falatjai mellett, a házigazda Riczu Tamás kézműves Cimbora nevezetű habzóbora és rose-ja igazi felfrissülés és kulináris élmény volt. A reggeli mellett a villányi borkészítés rejtelmeiből is kaphattak némi ízelítőt a vendégek.

A bőséges reggelit követően az út egyenesen hazánk egyik legépebb várkastélyába a Siklósi Várba vezetett, ahol a közelmúltban felújított, gyönyörű Barbakánban a Vár vezetősége mellett a Sárkányos Lovagrend korhű harcjátékának izgalmas látványa fogadta az újságírókat.

A reneszánsz falak között Balázs Csaba vármenedzser kalauzolta a vendégeket, színes történetekkel, érdekességekkel és megannyi lenyűgöző látnivalóval övezve az utat, ami az állandó és időszaki kiállításokon, a Várkápolnán át a Dorottya-kerten keresztül a Bormúzeumba vezetett. A program során a Vár teraszán tartott kávészünet és az onnan látható panoráma mindenkit magával ragadott.

A sajtóbejárás záró állomásaként a Vár tövében épült négycsillagos Hotelbe látogattak el a vendégek, ahol Sívó Roland szállodaigazgató által tartott házbejárás alatt mindenki megismerhette az egykori malomépületet körülölelő art deco stílusú szállodát, mely családi és baráti pihenésre, valamint konferenciák rendezésére egyaránt alkalmas.

A nagy nyári forróságban a szervezők lehetőséget biztosítottak megmártózni a hűsítő medencékben, vagy kipróbálni a Thermal Spa kényeztető szolgáltatásait. A történelmi emlékek kedvelői pedig ellátogathattak az 1500-as évek közepe óta álló Malkocs bej dzsámiba.

Az egynapos Study Tour során a résztvevők igazi ízelítő csemegét kaphattak a kulturális és történelmi értékekben egyaránt gazdag, baranyai megyei településből, mely mediterrán hangulatú kisváros mind az aktív pihenés, mind pedig a szórakozás kedvelőinek számos izgalmat és örök élményt tartogat.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő