Schiffer: az álbaloldal cserbenhagyta a választóit

Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választás tétje egy település sorsa mellett többek között az is, hogy a következő négy évben milyen ellenzéke lesz Orbán Viktornak, illetve lesz-e kihívója, ellenféke 2018-ban.

Az ellenzéki politikus csütörtökön Kaposváron a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón azt mondta: azok, akik most már második alkalommal kétharmados többséghez juttatták a kormánypártokat, 2018-ban sem lesznek alkalmasak arra, hogy leváltsák a Fideszt.

Az “álbaloldal cserbenhagyta a választóit” – fogalmazott Schiffer András, és úgy értékelte: a baloldali szavazók számára egy választási lehetőség van, az LMP, melynek a programja megfelel minden baloldali választónak is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés