10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSegélyt kaptak a bostoni robbantók

Segélyt kaptak a bostoni robbantók

Több mint 100 ezer dollár (csaknem 27 millió forint) értékű állami segélyt és támogatást kapott az elmúlt tíz év során a Carnajev család, beleértve a bostoni robbantások feltételezett elkövetőit és a szüleiket – közölte internetes kiadásában a The Boston Herald című napilap kedden.

A Carnajev rokonságnak Massachusetts államban 2002 és 2012 között kiutalt juttatások skálája a készpénztől az élelmiszer-utalványokon át a szociális lakásig terjedt.
Az állam törvényhozásának pénzügyi ellenőrzési és felügyeleti bizottsága hétfőn kezdte meg az erre vonatkozó, mintegy 500 oldalnyi dokumentáció áttanulmányozását. A testület azt is ki akarja deríteni, vajon a család értesítette-e a helyi szociális ellátási hatóságot, hogy a bostoni támadás kitervelője, Tamerlan Carnajev hosszabb időt töltött Oroszországban.
Barack Obama elnök kedden bejelentette: 90 napig tartó vizsgálat indult annak megállapítására, hogy rendben folyt-e a biztonsági szervek közötti információcsere és hogy volt-e olyan fontos értesülés, amelyet ha nem hagynak figyelmen kívül, akkor meg lehetett volna akadályozni a bostoni terrortámadást. Obama mindemellett védelmébe vette a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és a belbiztonsági minisztériumnak a robbantások feltárásában elvégzett munkáját.

A nyomozásban az amerikai és az orosz hatóságok együttműködnek. John Kerry amerikai külügyminiszter a jövő héten Moszkvába utazik, ahol az orosz partnerével, Szergej Lavrovval folytatandó tárgyalásainak egyik fő témája – Szíria mellett – a bostoni terrortámadás esetleges oroszországi szálainak felgöngyölítése lesz.
A robbantások életben maradt elkövetőjét, Dzsohar Carnajevet egyébként – kirendelt ügyvédként – az a Judy Clarke fogja védeni, akinek egy sor ismert gyilkost sikerült megmentenie a halálbüntetéstől. Az ügyvédnő ügyfelei közé tartozott az amerikai médiában Unabomber néven elhíresült Ted Kaczynski, aki 1978 és 1995 között három embert megölt és 23-at megsebesített a levélbombáival, Susan Smith, aki két gyermekét fojtotta vízbe, Eric Rudolph, aki atlantai olimpián robbantott bombát és Jared Loughner, aki hat ember meggyilkolása mellett fejbe lőtte Gabrielle Giffords képviselőnőt.
Egybehangzó lapjelentések szerint egyébként Dzsohar Carnajevet az úgynevezett közbiztonsági kivétel értelmében 16 órán át hallgatták úgy ki, hogy nem ismertették vele: jogában áll hallgatni, mert minden, amit mond, felhasználható ellene, és hogy joga van ügyvédhez. Azóta, hogy erre figyelmeztették, a fiatalabbik feltételezett elkövető nem válaszol kérdésekre.
A „közbiztonsági kivétel” alkalmazásán néhány jogvédő kivételével kevesen akadtak fenn, ám a The Los Angeles Times viszont úgy értesült, hogy a Carnajevet kihallgató hatósági emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt, amikor a vádlott ügyvédet kért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő