Silány élelmiszerek: közösen lépnek fel a V4-ek

Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók, a kettős termékminőség gyakorlatára összeurópai megoldást kell találni – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő azon a pozsonyi találkozón, amelyet a kettős termékminőség gyakorlatának a megszüntetéséért tartanak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) kormányfőinek, illetve az összes uniós tagország képviselőinek és az uniós szakpolitikusoknak a részvételével pénteken.

Robert Fico a találkozó megnyitóján mondott beszédében rámutatott: a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a kettős termékminőség gyakorlata széles körben elterjedt, összeurópai probléma, ezért olyan összeurópai megoldást igényel, amellyel el lehet érni, hogy a multinacionális vállalatok egységesítsék a termékminőségi sztenderdjeiket.

Robert Fico rámutatott: a kettős termékminőség problémájának megoldása az Európa jövőjéről folytatott diskurzus miatt is fontos, mert ha Európán belüli közeledésről van szó, nem lehetséges, hogy a megkülönböztetés gyakorlat maradjon “Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni” – szögezte le a szlovák kormányfő.

“Az Európai Uniós hatóságoknak az emberek hétköznapi problémáira kell megoldást találniuk, és a kettős termékminőség ilyen ügy” – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a találkozón, és rámutatott: a kettős termékminőség a termékek széles körét érinti, ezért széleskörű együttműködéssel kell európai megoldást találni a problémára. A cseh kormányfő a megoldáskereséssel kapcsolatban nagyon értékesnek és fontosnak nevezte a V4-es együttműködést, ami reményei szerint elvezethet a megoldáshoz, ugyanakkor úgy vélte: az Európai Bizottságnak (EB) is aktív hozzáállását kell tanúsítania az ügyben.

Nemcsak az élelmiszerek minőségéről van szó, hanem arról, hogy ez a gyakorlat másodrangúvá teszi az európai polgárok egy részét – hangsúlyozta Sobotka.

A kettős termékminőség gyakorlata – egyes multinacionális vállalatok a kelet-európai piacon forgalmazott termékeinek jelentős része alacsonyabb minőségű, mint az, amit ezek a cégek ugyanolyan márkanév alatt a nyugat-európai piacokon értékesítenek – azután vált jelentős politikai témává a megkülönböztetés által érintett országokban és európai uniós (EU) szinten is, hogy arra a szlovák agrártárca egy élelmiszertermékeken végzett összehasonlító vizsgálat eredményére hivatkozva felhívta a figyelmet. A szlovák vizsgálat eredményeit később közel tíz más országban, köztük Magyarországon és Csehországban végzett hasonló kimutatás is megerősítette, s az is bebizonyosodott, hogy a kettős minőség gyakorlata az élelmiszereken kívül más szegmensben, például drogériai termékeknél is nyomon követhető.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés