12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSimicskó: látványos fejlődés várható a sportolási körülmények és lehetőségek terén

Simicskó: látványos fejlődés várható a sportolási körülmények és lehetőségek terén

A kormány támogatja az értelmes sportcélú fejlesztéseket, ennek révén a következő időszakban látványos fejlődés várható a sportolási körülmények és lehetőségek terén – mondta az MTI-nek adott interjújában Simicskó István. A sportpolitikáért felelős államtitkár egyik legfőbb célja „elérni, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen és így a magyarság sportoló nemzetté váljon”.

Október 8-án nevezték ki Czene Attila utódjává Simicskó Istvánt, aki ezt megelőzően a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkári posztját töltötte be. Simicskó István az elmúlt hetek tapasztalatai alapján azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumában egy jó miniszter irányítása alatt, kiválóan felkészült államtitkárokkal dolgozik együtt, s azt gondolja, jó döntést hozott, amikor ezt a feladatot elvállalta.
Mint kifejtette: a sport mindig is az élete része volt. Gyermekkora óta rendszeresen sportol, korábban kosárlabdázott, karatézott, kipróbálta a rögbit is, jelenleg – immár 20 éve – kung-fuzik.
Az államtitkár fontosnak tartja, hogy a mostani nehéz gazdasági körülmények ellenére is tudnak pénzt fordítani sportcélú beruházásokra. Stadionok épülnek, a társasági adókedvezmények révén megújulhatnak a sportlétesítmények és miközben folytatódik az iskolai tornatermek és uszodák felújítása, kiemelten foglalkoznak az utánpótlás-neveléssel, a sportolási lehetőségek bővítésével is.
Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökkel, Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével és 14 sportági szakszövetség vezetőjével fontos tárgyalást folytattak. Megállapodtak, hogy a szakszövetségek által készített fejlesztési koncepciók megvalósítására a kormány – mintegy 10-15 milliárd forintos keretben – közvetlen állami támogatást nyújt, s ezt a költségvetésről szóló törvényben is rögzíteni fogják.
A nem társasági adókedvezmények segítségével finanszírozott, kiemelt 14 sportág fejlesztési programját a MOB gyűjti össze. Ezeknek a szakmai anyagoknak az áttanulmányozását követően a MOB tesz javaslatot az elosztás elveire és a támogatások sportágankénti nagyságrendjére vonatkozóan is – fejtette ki.
Akik azt kérdezik, hogy „ezeket a pénzeket miért a sportra kell költeni”, azok számára az államtitkár azt felelte, hogy „a sportra fordított pénz a jövőbe fektetett pénz”. A sportnak fontos szerepe van a testi-lelki fejlődésben, az egészség megőrzésében – fogalmazott Simicskó István, akinek az a célja, hogy a gyermekek mindennapjainak része legyen a sport. Ezt a törekvést nagymértékben segíti a mindennapos testnevelés beindítása is – emelte ki.
Ugyanakkor nem csak az egészséges életmódra való nevelés fontos – jegyezte meg az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a sport a „fair playről” és a küzdeni tudásról is szól, s egyben erősíti nemzeti összetartozásunkat, önbecsülésünket is. Nem beszélve arról, hogy az olimpikonok és a sikeres magyar sportolók pozitív példája azt mutatja a gyermekek számára, hogy szorgalommal, kitartással és kemény munkával sikereket lehet elérni.
Az államtitkár a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa országváltásával kapcsolatban kialakult helyzetet „szomorú és sajnálatos” jelenségnek nevezte. Simicskó István szerint a szervezeten, szövetségen belüli konfliktusokat időben orvosolni kellett volna, nem lett volna szabad hagyni, hogy idáig fajuljanak az ügyek.
Reméli, hogy a szövetség és a MOB levonja az eset konzekvenciáit és olyan megoldással áll elő, amellyel meg lehet előzni, hogy a magyar sportolók elmenjenek, s más ország színeiben versenyezzenek. Ha ehhez politikai, jogalkotási segítségre is szükség lesz, az államtitkárság támogatására bátran számíthatnak majd – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő