10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldSötét idők várnak a fekete péntek miatt a webáruházra?

Sötét idők várnak a fekete péntek miatt a webáruházra?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás „Black Friday” akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. Az Alza.hu a GVH bejelentésére reagálva közölte, a cég mindig pontos, és az irányadó jogi rendelkezésekkel összhangban álló tájékoztatást nyújt ügyfeleinek. 

A GVH szerdai, MTI-nek küldött közleménye kiemeli: a cég akciója népszerűsítésére alkalmazott képi és szöveges üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos kedvezményre tehetnek szert a Black Friday idején történő vásárlással. A hatóság azonban valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékek csupán egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette.

A GVH szerint gyanítható, hogy a vállalkozás ugyanilyen elnevezéssel 2018-ban többször is folytathatott kampányokat, ezekre is kiterjed a GVH vizsgálata – írták.

A GVH korábban több alkalommal szabott ki versenyfelügyeleti bírságot a fogyasztókat megtévesztő „Black Friday”, illetve adventi hétvégi akciók miatt. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, a megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette – közölték.

Az Alza.hu Kft. az MTI-vel közölte, az Alza kiemelt fontosságot tulajdonít az irányadó magyar és európai uniós versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályok betartásának. Éppen ezért a cég a kampányaiban a valós, és a fogyasztók által ténylegesen elérhető kedvezményekre vonatkozó teljes körű információt mindig részletes magyarázattal teszi közzé, minden kampányát a vevők igényeihez igazítva alakítja ki.

Kiemelték, a GVH által az Alza.hu Kft. ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban az Alza.hu Kft. minden tekintetben együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal. A társaság célja, hogy a versenyfelügyeleti eljárásnál bebizonyosodjon, az Alza.hu Kft. kereskedelmi gyakorlata minden tekintetben a fogyasztók érdekeit szolgálta.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő