Sportszerű szurkolást kér az MLSZ

Az utóbbi évtizedekben nem nyilvánult meg akkora érdeklődés labdarúgó-mérkőzés, illetve általában sportesemény iránt Magyarországon, mint ami a jövő pénteki magyar-román Európa-bajnoki selejtezőhöz kapcsolódóan volt tapasztalható.

hirdetés

Erről Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője beszélt az M1 aktuális csatornán szombaton. Mint emlékeztetett rá, a jegyek kevesebb mint egy nap alatt elkeltek, de annyi telefonhívás, érdeklődés volt, hogy több mint 100 ezer belépőt is el lehetett volna adni.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Groupama Arénában és annak környékén biztosítani kell a rendet. Emlékeztetett rá, hogy korábban szurkolói rendbontás miatt a magyar válogatott kénytelen volt zárt kapus mérkőzést játszani, illetve akadt olyan is, hogy szektort kellett bezárni. Ehhez kapcsolódóan arra figyelmeztetett, hogy az esetleges rendzavarásnak akár az is lehet a következménye, hogy újból drukkerek nélkül kell majd mérkőzést rendezni.

“Arra kérjük a szurkolókat, hogy buzdítsák lelkesen, hangosan a magyar csapatot, de csak a sportszerűség keretein belül” – mondta.

Megismételte, amit már szerdán jelzett, hogy a szokásosnál korábban, 17.45-kor kinyitják az aréna kapuit, és a stadionnál a drukkereknek alapos és mindenre kiterjedő ellenőrzéssel kell számolniuk. A parkolási problémák elkerülése érdekében az MLSZ azt javasolja, hogy aki teheti, a tömegközlekedést vegye igénybe, illetve arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg.

“Azt szeretnénk, ha nagyjából nyolc óra körül mindenki a helyén lenne” – tette hozzá.

A pénteken 20.45-kor kezdődő mérkőzésre a vendég románok 1100 belépőt kaptak, s az MLSZ információi szerint ezek is mind elkeltek. Ennek megfelelően 22 ezer néző előtt kerülhet sor a találkozóra.