10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSzántó: finisben a kollégium-felújítás

Szántó: finisben a kollégium-felújítás

A következő tanévtől a több mint ezer hallgatónak otthont biztosító Szántó és a Jakabhegyi úti Kollégium teljes körű felújítása a végéhez közeledik. Mint az a pénteki bejáráson kiderült, az egyetemisták komfortosabb körülmények közé kerülnek szeptembertől.

GALÉRIA ITT. KLIKKELJEN!

Július 29-én rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem azt a sajtóbejárást, amelynek során bemutatták a felújítás utolsó fázisában lévő, az ősztől 800 hallgató otthonául szolgáló Szántó Kollégiumot. Az eseményen egyetemi vezetők bejelentették: szeptembertől nemcsak jelentősen bővül az intézmény kollégiumi férőhelyeinek száma, hanem jóval komfortosabbá is válnak a szobák.

Az eddigi 4-5 fős lakrészeket 2-3 fős helyiségek, a korábbi háromágyas szobákat kétágyasok váltják. A felújított épületeknél azonban nemcsak az volt fontos szempont, hogy csökkentsék a szobánkénti férőhelyeket; a fürdőket ezentúl nem 7-8 főnek kell megosztania egymással, hanem csak négy-öt kollégistának.

A két kollégiumot érintő fejlesztések után a PTE ismét a 2006-2007-es szintre hozza vissza a férőhelyszámot, ami azt jelenti, hogy mintegy 4200 hallgatónak biztosítanak otthont; persze az öt évvel ezelőttihez képest jóval magasabb színvonalon.

A Szántó Kollégiumban például a szobaegységekhez tartozik saját minikonyha külön hűtőszekrénnyel, új bútorok érkeznek a helyiségekbe, külön internet-csatlakozási lehetőséget biztosítanak.

Az épületek gépészeti, valamint gyenge- és erősáramú villamos rendszerei úgy készültek, hogy azok kielégítik a gazdaságos és egyben biztonságos energiafelhasználási lehetőségeket. A biztonságra is nagy hangsúlyt fektettek a kivitelezők, ezért a legkorszerűbb tűzvédelmi és menekítési rendszert alakították ki.

A hallgatóknak azonban nem kell attól tartaniuk, hogy a mostani fejlesztések a díjak drasztikus emelését hozzák magukkal. Mint az az eseményen elhangzott, a PTE vezetősége és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat között lezajlott egyeztetéseken megegyezés született a díjak befagyasztásáról. Az intézménybe frissen felvetteknek augusztus 10-ig van lehetőségük jelentkezni, ha kollégiumi helyre tartanak igényt. A részletes információk megtalálhatók a pecsehok.hu oldalon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő