Százötven bányász tüntetett

Komló főterén péntek délelőtt tartottak demonstrációt egykori bányászok, akik azt sérelmezik, hogy szerintük nem jogosan veszik el tőlük járandóságaikat. A bányászok egy petíciót is átadtak a város polgármesterének.

Úgy 100-150 bányász vett részt azon a tiltakozáson, amelyet a Komlói Rokkantbányászok Szövetsége szervezett meg péntekre. A demonstrálók szerint ugyanis néhány perc alatt végeznek az egészségügyi felülvizsgálatukkal, amely azonban egy életre szól, ráadásul nem megalapozott döntést hozva veszik el tőlük korábban megszerzett járandóságaikat.

Az egykor a mecseki bányavállalatoknál dolgozó rokkantsági járadékot kapóknak teljes körű egészségügyi felülvizsgálaton kell átesniük, így veszíthetik el korábbi, közel 100-130 ezer forintos javadalmukat, azzal, hogy munkaképesnek minősítik őket.

Ruda Sándor, a szövetség vezetője szerint a tavaly decemberben elfogadott jogszabály akár ezer bányászt is érinthet, szerinte ez az ő megélhetésük és Komló gazdasága szempontjából is súlyos következményekkel járhat.

A helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint a fideszes országgyűlési képviselő, Polics József, Komló polgármestere  átvette a petíciót, és közölte, hogy az illetékesekhez eljuttatja a dokumentumot a Parlamentbe, mindeközben sűrű káromkodások hangzottak el a tömegből.

A mecseki bányákban egykor több ezren dolgoztak, az utolsó, külszíni fejtést 2004-ben zárták be Pécsett. Nagymányok nyitották meg is külszíni bányát.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.