Szeles lesz az idő, de továbbra sem várható nagy hideg

Szombaton közepesen és erősen felhős területek egyaránt lesznek. Az éjszaka első felében még erősen felhős lesz az ég, és több helyen valószínű eső, zápor is. Hajnalra mindenütt jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadék is megszűnik. Reggel, délelőtt még szakadozottabb lesz a felhőzet.

Vasárnap napközben ugyanakkor szinte mindenütt beborul az ég, és nagyjából déltől észak, északnyugat felől egyre többfelé valószínű ismét eső, zápor. A Dunántúl délnyugati részein kicsi a csapadék valószínűsége. A délnyugati, nyugati szél összességében többfelé több alkalommal is megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 10 és 18 fok között várható, de a Dráva mentén kissé melegebb is lehet.

Hirdetés