Szentlőrinci gazdanapok: rekordszámú kiállítót várnak

Rekordszámú, több mint 400 kiállítót várnak Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítására és szakvásárára, a Szentlőrinci Gazdanapokra, melyet augusztus 11. és 13. között huszonnegyedik alkalommal tartanak a baranyai kisvárosban.

Pohl Marietta, a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezetője a rendszerint mintegy 25 ezer érdeklődőt vonzó háromnapos eseményt beharangozó szerdai pécsi sajtótájékoztatón elmondta: a vásártér 80 ezer négyzetméternyi területén megismerhetők az agráriumban használt legújabb erő- és munkagépek, bemutatnak helyi termékeket, őshonos állatokat és lesznek lovasrendezvények is.

Külföldről is érkeznek kiállítók, a legtöbben Horvátországból, de vannak, akik Romániából, Bosznia-Hercegovinából, Németországból és Ausztriából utaznak Szentlőrincre, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat kínálják – közölte.

Hozzátette: a gazdanapokhoz ettől az évtől egy Kárpát-medencei gazdasági találkozó is kapcsolódik, amelynek keretében elsőként Székelyföld, az ottani mezőgazdasági kiállítók, helyi termelők, és mások mellett az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége mutatkozhat be.

Pohl Marietta szólt arról, hogy a kiállítás hagyományos szakmai konferenciáján a résztvevők tájékoztatást kaphatnak hazai és európai uniós pályázatokról, a helyi termék-értékesítés jogszabályi környezetéről, az európai innovációs partnerség nyújtotta lehetőségekről.

Az ügyvezető nagy eredménynek nevezte, hogy a vállalkozói központ évről évre önerőből, állami támogatás nélkül képes megrendezni a Szentlőrinci Gazdanapokat, amely hozzájárul vállalkozási, gazdaságfejlesztési célok eléréséhez, határon átnyúló együttműködések megvalósulásához.

Győrvári Márk, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az online kereskedelem rendkívül gyorsan növekszik, nagy az igény az olyan “hagyományos” vásárok megrendezésére is, mint a Szentlőrinci Gazdanapok. Szavai szerint ez azt bizonyítja, hogy különösen az agrárium szereplői esetében továbbra is szükség van a személyes kontaktusra, eladó és vevő megbeszélésére, az áru megtekintésére.

Végh Gábor vásárigazgató azt mondta: a kiállítás különlegessége, hogy az érdeklődők több gépet működés közben is láthatnak, valamint a szentlőrinci vásártér ad otthont a Nemzeti Vágta egyik előfutamának.

Hirdetés