10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaOkoronkwo szerdán már edzőmeccsen játszik

Okoronkwo szerdán már edzőmeccsen játszik

Jó felépítésű, technikás játékost lát Mészáros Ferenc vezetőedző Solomon Okoronkwo, a PMFC frissen igazolt nigériai támadójának személyében. Az olimpiai ezüstérmes csatár hétfőn már a csapattal edzett; szerződése két évre szól.

Hétfőn délelőtt már a csapattal edzett a PMFC új igazolása, a nigériai származású Solomon Okoronkwo. A pécsiek kétéves szerződést kötöttek a kétszeres nigériai válogatott, 24 éves csatárral, akit ifjabb Dárdai Pál ajánlott a piros-feketéknek. Dárdai a nigériai támadóval még a Herthában játszott együtt 2005 és 2008 között.

A játékos előbb az orosz Szaturn Moszkvához került, tavaly pedig Norvégiában, az Aalesundnál folytatta pályafutását. Nigéria színeiben szerepelt az U20-as, majd az U23-as válogatottban is, utóbbival ezüstérmet szerzett a pekingi olimpián. Három esztendővel ezelőtt Shaibu Amodu szövetségi kapitány meghívta a nagyválogatottba is, amelyben eddig összesen kétszer szerepelhetett.

Okoronkwo hétfőn délelőtt már a pécsi csapattal edzett. Mint azt a Pécs TV munkatársának elmondta, szeretne megfelelni az elvárásoknak, amihez adott a jó társaság, s az, hogy jól érzi magát a klubnál.

Az edző szerint jó felépítésű, technikás játékosról van szó, aki csatárposzton és a szélen is bevethető. Mészáros Ferenc azt mondta, a nigériai játékosnak kétéves szerződést ajánlottak. Azt várják tőle, hogy gólokkal, gólpasszokkal segítse a csapatot.

Az első próbát szerdán, Vinkovciban tartják meg, hiszen a PMFC a Pécstől 130 kilométerre fekvő horvát városba látogat edzőmérkőzést játszani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő