Szétvásárolták magukat a kínaiak

Hatalmas hírverés után a kínai “szinglik napján”, a 11. hónap 11. napján kezdődött a világ legnagyobb online vásárlási akciója. Nyitás után alig több mint fél órával 20 milliárd jüan (912,3 milliárd forint) bevételre tettek szert a kereskedők, valamint a szolgáltatást menedzselő platform gazdája, az Alibaba.

Az első 10 milliárd jüant (456 milliárd forint) a vásárlási őrület első 12 és fél percében költötték az online áruház boltjaiban. A nyitás utáni 30 percen körülbelül 45 millióan fizettek, 70 százalékuk az okostelefonon.
A szinglik napjának elődjét, az agglegények napját 1993-ban tartották meg nankingi diákok kezdeményezésére, később átkeresztelték és kibővítették, hogy a hajadon nőket is bevonhassák a kapcsolódó rendezvényekbe, köztük az egyedülállóknak szervezett randikba.
A kínai egykepolitika közvetett hatásaként Kínában sokkal több a férfi, mint a nő, egyes becslések szerint 2020-ra a házas korúak körében 24 millióval több lesz belőlük, mint nőből.
Az Alibaba 2009-ben kötötte először össze a szinglik napját a vásárlási akcióval. Az eddigi rekordot tavaly állította fel 57 milliárd jüanos (2600 milliárd forint) forgalommal. Az Alibaba idén újabb rekordra számít.
Az idei akciót megelőző hírverés csúcspontjaként kedden varietéműsorban lépett fel a csütörtöktől a kínai mozikban is látható új James Bond-film főszereplője, Daniel Craig, aki Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa mellett állt a színpadon. A négyórás show-ban megjelent Kevin Spacey is Frank Underwood, a Kártyavár című tévésorozatban alakított amerikai elnököt játszva.
A gálaműsort, amelyben neves popénekesek, színészek is szerepet kaptak egyes termékek promóciójában, élőben közvetítették és az országos hírű Hunan TV is adta. A tombolán, amelyet Jack Ma és Daniel Craig húzott, luxusautókat lehetett nyerni.
Rendhagyó módon kedden még Li Ko-csiang miniszterelnök is jókívánságait fejezte ki a vásárlásra készülők számára, mivel meggyőződése szerint a fogyasztás serkentése a jövőbeni gazdasági növekedés záloga.
Az online eladók szerdán kedvezményekkel igyekeznek “felvidítani” az egyedülállókat, miközben sokan barátaikat ajándékozzák meg ebből az alkalomból. Az Alibaba becslése szerint a vásárolt termékek kézbesítéséhez 1,7 millió futár áll készenlétben, 400 ezer kiszolgáló jármű és 200 repülőgép. A kínai posta 760 millió csomagra számít ezen a napon. Tavaly 540 milliót indítottak útnak a szinglik napján.

Hirdetés