Szigorítás a buszokon a bliccelők miatt

Szigorúbban ellenőrzi ezentúl az első ajtós felszállást a Tüke Busz. Október 15-től sokkal jobban ügyelnek majd arra, hogy senki se osonhasson fel a hátsó ajtókon. A héten mindössze 6 óra leforgása alatt 160 olyan utast fogtak el, akinek nem volt érvényes jegye vagy bérlete.

„A jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!” – sokan rettegnek ettől a mondattól. Az utóbbi időben drasztikusan megnőtt a bliccelők száma a pécsi buszokon. A Tüke Busz Zrt. a héten egy titkos ellenőrzési akciót szervezett, melynek eredményeképp 160 olyan utassal találkoztak, akinek nem volt se jegye, se bérlete.

A busztársaság ezért a hónap közepétől megszigorítja a fel- és leszállást a helyi járatokon. A cél a bliccelők kiszűrése. Eddig ugyanis hiába volt a tiltás, az utasok mégis felszálltak a hátsó ajtókon is, ráadásul sokan közülük érvényes jegy vagy bérlet nélkül. A buszokat üzemeltető cég ezért tartott a hét elején egy úgynevezett célzott ellenőrzést. A jegy és bérlet nélkül utazók a helyszínen 10 ezer forint bírságra számíthatnak, de ha később rendezik tartozásukat, ennek a duplájába kerül a bliccelés. Október közepétől azonban tényleg csak az első ajtón lehet majd felszállni, nem úgy, mint eddig. A sofőr azonban ezentúl is mérlegelhet. A reggeli csúcs idején, azaz fél hét és nyolc óra között kinyithatja a hátsó ajtókat is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés