5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldSzijjártó Péter: "hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben"

Szijjártó Péter: „hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben”

A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.

Jó hírnek nevezte, hogy szombaton Budapestre érkezik egy repülőgép, amely Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hoz Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre, hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva – emelte ki.     A miniszter hozzátette: gondolni kell a világjárvány utáni időszakra, a magyar gazdaság újraindítására, és a munkahelyek megvédésére is.

Azt mondta: Magyarország kihasználja azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság számos felesleges szabályt eltöröl, számos esetben könnyítéseket, egyszerűbb szabályokat határoz meg. Ennek jegyében a kormány olyan intézkedésekről dönt, amelyek fenntartják azt a helyzetet, hogy Magyarország a legnépszerűbb, a legvonzóbb beruházási célpont legyen a közép-európai térségben.

Szijjártó Péter kiemelte: a nagyvállalatok bizalma és újabb beruházásai szükségesek ahhoz, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások is hosszú távon növekedési pályára számíthassanak. Ezt azzal indokolta, hogy a nagyvállalatok magyarországi megjelenése és működése komoly keresletet jelent a kis- és közepes vállalkozások számára.

Közölte: szinte minden magyar kis- és közepes vállalkozás már a nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába tartozik, és ezeknek a láncoknak a jövője függ attól, hogy mennyi beruházás érkezik a jövőben Magyarországra.

A kormány azon lesz, hogy a Magyarországra érkező beruházások dinamikáját fenntartsa – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kiemelt képünk illusztráció. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő