Szijjártó Péter köszönetet mondott a Pfizernek

A külügyminiszter mindezt egy héttel azután tette, hogy a kormány egy szakmailag megkérdőjelezhető táblázattal próbálta bizonyítani, hogy a keleti vakcinák jobbak a Pfizerénél.

„Azért jöttünk ma el a Pfizer Magyarországi képviseletére, hogy kifejezzük nagyrabecsülésünket, és köszönetünket a Pfizer valamennyi magyarországi munkatársának.”

A fenti idézet Szijjártó Péter külügyminisztertől származik, aki a Pfizer/BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójával, dr. Vereckei Péterrel együtt tartott sajtótájékoztatón kedden.

A külügyminiszter elmondta, hogy a Pfizerrel összesen 10,8 millió oltóanyag leszállításáról szerződtek, ebből 2,8 millió pedig már megérkezett – írja a 444.hu. Vereckei Péter ehhez hozzátette, hogy a második negyedév során további 4,6 millió vakcina érkezik: májusban közel 1,3 millió, júniusban pedig további 2,2 millió adag.

„Ma az országban – pillanatnyilag legalábbis – a legtöbb oltóanyag éppen a Pfizertől érkezett. Ezeknek a szállításoknak, valamint annak köszönhetően, hogy mi soha nem tekintettünk ideológiai kérdésként a vakcinára, és a szélrózsa keleti és nyugati irányából is vásároltunk, elmondhatjuk, hogy Magyarországon fordul át először az oltóanyagok piaca keresleti piacból kínálati piacba, vagyis mi érjük el Európában először azt az állapotot, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri az oltást – mondta Szijjártó, hozzátéve hogy:

“Ha a Pfizer nem szállított volna 2,8 millió vakcinát, biztosan nem lennénk ennél a helyzetnél”

A külügyminiszter mindezt egy héttel azután mondta, hogy a kormány egy olyan összesítő táblázattal próbálta bizonyítani, hogy a keleti vakcinák jobbak a Pfizernél, amiből – Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint is – lényeges információkat hagytak ki, és amiről Kemenesi Gábor pécsi virológus is azt írta, hogy szakmai szemmel nem értelmezhető.

A fentiekhez hozzá kell tenni azt is, hogy Szijjártó köszönetmondása előtt egy héttel a kormány még azt kommunikálta – tisztességes, hivatalos adatok hiányában – hogy a kínai vakcinák jobbak a Pfizer vakcinájánál. Múlt pénteken viszont kiderült, hogy a Pfizer oltóanyaga sokkal népszerűbb a kínaiaknál: miután Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában bejelentette, hogy Pfizer-vakcinára is lehet időpontot foglalni, az ország számos oltópontját megrohamozták, Pécsett is ez történt a Honvéd kórháznál. A kínai Sinopharmra is lehetett ekkor időpontot foglalni, illetve lehetett volna, ha a Pfizerre jelentkezők tömegek miatt nem omlik össze az amúgy erre a célra létrehozott honlap.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés