13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSzili és Kövér ismertetéseivel indul az alkotmányozás

Szili és Kövér ismertetéseivel indul az alkotmányozás

Kövér László és a független Szili Katalin expozéjával, illetve a frakciók vezérszónoki felszólalásaival kezdődhet meg ma az alkotmányjavaslatok több mint negyven órásra tervezett összevont általános vitája.

Az Országgyűlés fideszes elnöke a kormánypártok által benyújtott, Magyarország Alkotmánya címet viselő törvényjavaslatot ismerteti hatvan percben. A Lázár János Fidesz-frakcióvezető által húsvéti alkotmányként aposztrofált előterjesztés a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik és egyebek mellett rögzíti, hogy „hazánk neve Magyarország”.

Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke az általa, a Magyar Köztársaság Alkotmánya néven benyújtott 18 fejezetes javaslatról számolhat be fél órában. A volt szocialista politikus előterjesztésében az államformát parlamentáris köztársaságként, a gazdasági berendezkedést pedig ökoszociális piacgazdaságként kívánja meghatározni.

A keddi ülésnap ezt követően a képviselőcsoportok egyenként 40 perces időkerettel meghatározott vezérszónoki felszólalásaival érhet véget.

A Házbizottság döntése értelmében a kormánypártok és az ellenzék péntekig egyaránt 20-20 órában fejthetik ki véleményeiket, ám az MSZP és az LMP korábban jelezte, hogy nem vesznek részt az alkotmányozás folyamatában.

A Ház az új alkotmány április 18-ra tervezett elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, a végleges alkotmányjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között.

A Magyar Televízió a két javaslat teljes összevont általános vitáját közvetíti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő