10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSzínes festmények jöhetnek Pécs falaira!

Színes festmények jöhetnek Pécs falaira!

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület idén is meghirdeti országos pályázatát, melyen 800 négyzetméternyi fal kifestéséhez elegendő festéket nyerhetnek a jelentkezők közösségi tereik megújítására. A győztesek emellett egyedi, felületre tervezett dizájnt, valamint az önkéntesekkel történő festés élményét kapják jutalmul. „A nyílt felhívásra civil közösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is jelentkezhetnek, a kategóriánkénti nyerteseket pedig szakmai zsűri választja ki” – jegyezte meg Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület alelnöke.

A településszépítő pályázat célja, hogy megújítsa a közösségek által napi rendszerességgel használt élettereket. A felhívás mindenki előtt nyitott, legyen szó elhanyagolt városházáról, gyerekzsivajtól hangos óvodától, falusi orvosi rendelőről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről, amely régóta zavarja a helyi lakosokat. „Az Egyesület az elmúlt években tapasztalt töretlen érdeklődésre és lelkesedésre való tekintettel döntött úgy, hogy idén is meghirdeti pályázatát. Külön öröm számunkra, hogy idén már ötödik alkalommal vihetünk színt az emberek mindennapi életébe” – tette hozzá Nagy Gergely.

2014-ben összesen 41 pályázat érkezett az ország minden szegletéből, a résztvevők pedig több tízezer szavazatot gyűjtöttek. Tavaly az internetes szavazás alapján 1-1 győztest hirdettek ki a 10 ezer fő alatti, valamint a 10 ezer fő feletti települések kategóriájában, melynek eredményeképpen összesen 1500 négyzetméternyi fal újulhatott meg. A nyertes pályázatok megvalósítása mellett a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Fővárosi Állat és Növénykert Dózsa György úti betonfalának egy részét is kifestette tavaly.

allatkert_01

Pályázati feltételek

A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az idei pályázatra bármilyen magyarországi társadalmi szervezet, önkormányzat, valamint több emberből álló ad hoc csoportosulás – például lakóközösségek, polgárjogi társaságok, baráti közösségek, szülői munkaközösség – is jelentkezhet. A kritériumok egyszerűek: a jelentkezőknek biztosítani kell a helyszínként szolgáló falfelületet, amely egy közösség életében központi szerepet tölt be, valamint a közösséget, amely önkéntesként elvégzi a festést.

A felület nem lehet négy méternél magasabb, hogy különösebb speciális felszerelés nélkül, a hétköznapi emberek is le tudják festeni. A győztesek a szürkeség felszámolásához 800 négyzetméternyi falra elegendő festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes levezénylését kapják, valamint az élményt, amely a közös, önkéntes színesítéssel jár.
Részletes pályázati kiírás itt található: www.letscolour.hu

Kategóriák

A pályázók két, egymástól teljesen független kategóriában küzdenek meg a szavazatokért. A kategóriákat az egyes települések lélekszáma alapján határozza meg az Egyesület, az alábbiak szerint:

I. kategória: legfeljebb 10.000 lakosú települések
II. kategória: 10.000 lakos feletti települések

Határidők

A pályázatok feltöltési ideje: 2015. április 20. 0:00-tól – május 17. 24:00-ig (a megadott határidőn belül bármikor feltölthetőek a pályázatok, a beérkezés sorrendje nem számít).
Szavazási időszak: 2015. május 18. 0:00-tól – június 7. 24:00-ig
Eredményhirdetés: 2015. június 8., 16:00
Nyertes pályázatok megvalósítása: 2015. augusztus 31-ig.

Pályázatok elbírálása

A pályázatokat a www.letscolour.hu weboldalon kell felölteni az erre szolgáló menüponton keresztül. A jelentkezések feltöltési időszakát követően a pályázatokra 3 héten keresztül az interneten keresztül lehet szavazni. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata döntőbe kerül. A döntőbe került, kategóriánként 3 pályamunkát szakmai zsűri értékeli, a nyerteseket ez alapján hirdeti ki az Egyesület.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő