Szlávik a koronavírusról: nyáron is terjed az új variáns

Az infektológus szerint az elmúlt két év tapasztalatai után most sem számítanak arra, hogy nyáron berobbanhat egy új járvány, de azt is leszögezte, nem az évszak, hanem a variáns az, ami igazán fontos.

Szlávik János szerint erre jó példa Brazília vagy a Közel-Kelet, ahol a legnagyobb melegben dübörgött a járvány. A szakember kifejtette: a nyári időszakban is terjed itthon a vírus, de remélhetőleg most sem lesz túl intenzív – írja az Index a TV2 Mokka című reggeli műsorában elhangzottak alapján.

Néhány fontos gondolatot is megosztott a szakorvos:

  • Akinek felső légúti tünetei vannak, inkább tesztelje magát, ne betegen járja az utcákat.
  • Bár az új variáns enyhébb tüneteket okoz, bárkit megfertőzhet – azokat is, akik oltást kaptak, vagy már átestek a betegségen.
  • A kutatók továbbra is azon a véleményen vannak, hogy a három dózis nagy védelmet nyújt a vírussal szemben.

Az infektológus a majomhimlőről is említést tett, mint mondta, nem kell aggódni a terjedés miatt, egy enyhe betegségről van szó, emberek között szoros kontaktus után lehet elkapni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés