Tarolt a NAV Mohácson

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai revizorai és pénzügyőrei együtt ellenőrizték a Busójáráson a kitelepült kereskedőket, vendéglátósokat. Az ellenőrzések felében valamilyen problémára derült fény, a szabálytalankodók több százezer forint bírságra számíthatnak – derült ki a NAV közleményéből.

Az idei Busójárás is tartogatott érdekességeket nem csak a vendégek, hanem a NAV munkatársai számára is. A 36 ellenőrzés fele szabálytalanság megállapításával zárult, legtöbbször nyugtát felejtettek el kiállítani a vállalkozók, valamint előfordult adószám nélküli árusítás is. A szabálytalankodók több százezer forintos bírságra számíthatnak.

Egy debreceni cég nevében, de más cég adószámával árusítottak több helyszínen is, olyan nyugtatömbökkel, amelyeket egy harmadik vállalkozás szerzett be.

Egy másik kereskedő fenyegetéssel próbálta magát menteni, de bűntető feljelentés lett a rágalmazás eredménye. Állítása szerint az ellenőrök vesztegetési pénzt kértek tőle, ezt hangoztatta a hatósági tanúként helyszínre hívott rendőrök előtt is.

A Busójáráson megjelent, törvényeket betartani igyekvő árusok többsége az ellenőrzéseket türelmesen viselte, többen hangot adtak azon véleményüknek, hogy az engedély nélkül árusítók kiszűrésére szükség van. Mint mondták nagy segítség a NAV folyamatos jelenléte a fesztiválokon, vásárokon, egyéb rendezvényeken.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés