5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTavaszra Pellérdig vezet a bicikliút

Tavaszra Pellérdig vezet a bicikliút

Talán a kertvárosiaknak nem is szükséges hangsúlyozni, mennyit számít, hogy november 12-én átadták a munkaterületet a városrészt Pellérddel összekötő három kilométeres kerékpárút szakaszán. A falubelieknek a munkába járást, a pécsieknek a hobbikerekezést biztosító beruházást tavasz végén már napi ötszáz kerekes használhatja.

Mint már korábban beszámoltunk róla, Pellérd község tekintélyes mennyiségű uniós forrást, több mint 130 millió forintot nyert a két település közé tervezett bicikliút megépítésére. A 23 millió forintos önrész mellé Pécs is hozzátett 15 millió forintot, így az új bringasztráda bekapcsolódhat a meglévő városi hálózatba is – adtuk hírül nemrégiben.

November 12-én hivatalosan is átadta a munkaterületet a kivitelezőknek a Pécs melletti település polgármestere, Tajti Zoltán. Ezzel még idén elkezdődhet a 3,2 kilométeres, kétsávos, két méter széles, aprókaviccsal szegélyezett szakasz építése. Mint azt a polgármester elmondta, március végén megindulhat a műszaki átadás-átvétel, s optimális esetben májusban a forgalom előtt is megnyithatják a szakaszt.

A kerékpárút több célt is szolgál. Pellérd számára a legfontosabb, hogy a községben élők a beruházás nyomán egyszerűen elérhetik kertvárosi munkahelyeiket. Emellett a turisták is örömmel vehetik az új szakaszt, amely rákapcsolódik a meglévő pécsi bicikliutakra.

A fejlesztéshez azonban a városnak egy hiányzó, a délnyugati elkerülő mentén haladó 800 méteres szakasz megépítésére kell kötelezettséget vállalnia. Az ehhez szükséges 15 millió forint biztosítására adták áldásukat nemrégiben a megyeszékhely képviselői, így immár biztossá vált: szabad, s biztonságos a pálya a kerekezők előtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő