12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTávolmaradt a politika a civilektől

Távolmaradt a politika a civilektől

A közelmúltban került pont az önkormányzat Civil Pályázatának végére azzal, hogy a társadalmi szervezetek között húszmillió forintnyi támogatást osztott szét egy tisztán civilekből álló kuratórium. A remények szerint sok, a közösséget megmozgató programot szerveznek majd a kiíráson győztes szereplők.

Mint arról korábban beszámoltunk már, bő egy hónappal ezelőtt jelent meg a város honlapján az a pályázati kiírás, amelyre a pécsi civil szervezetek jelentkezését várta az önkormányzat. A „Közös város – közös tér” című pályázatot azok után írták ki idén, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program keretében meghirdetett civil pályázati keret megmozgatta a pécsi szervezeteket, s szép számmal jelentkeztek elképzeléseik megvalósítására. A sikeren felbuzdulva az önkormányzat idén egy húszmillió forintos keretet különített el, s az erre érkezett pályázatokat egy civilekből álló kuratórium bírálta el.

A pályázati kiírásnak négy területe volt: az első a városi terek és a közösségek viszonyát célozta meg, a második a város különböző közösségeinek egymáshoz fűződő kapcsolatáról szólt, a harmadikkal a civilek és az intézmények közötti jobb együttműködést kívánták erősíteni, a negyedik pedig a természet és a lakosság viszonyával kapcsolatban várta a szervezetek jelentkezését. A cél az volt, hogy a politika távol maradjon, ezért mind a tender kiírását, mind az arról szóló döntést a civilekre bízták. Nem akartak szigorú kereteket adni, ezért igen nyitott témaköröket határoztak meg, s inkább a pályázóktól várták az ötleteket.

A pályázattal 90 százalékos támogatást lehetett elnyerni, egy civil szervezet 250 ezer forintot kaphat, három civil szervezetet tömörítő konzorcium esetében a maximálisan elnyerhető összeg 500 ezer forint volt.

A nyertes pályázatokról a közelmúltban döntöttek, s a csütörtöki közgyűlés szentesíti majd a civil kuratórium határozatát.

Mint azt Farkas Tamás, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke, a tizenkét tagú kuratórium tagja lapunknak elmondta, igen jó színvonalú pályázatok születtek, s a döntések során is sikerült kompromisszumok mentén dolgoznia a kuratóriumnak. „Jó volt, hogy megmutatkozott az egyes szervezetek között az összefogás, sok szabadtéri program tervével kerestek meg bennünket, s az önkéntesek minél nagyobb mértékű bevonása is megvalósul majd” – összegzett Farkas Tamás.

Hozzátette: a pályázati célkitűzések között szerepelt, hogy az új pécsi köztereket tartalommal, civil élettel töltsék meg a szervezetek. Ez Farkas Tamás szerint sikerülni is fog, hiszen mind a régi hagyományokra épülő, mind az új rendezvények kihasználják az EKF-beruházások által teremtett lehetőségeket.

Bencze Zoltán építész, a testület másik tagja szerint mindenképpen előremutató és folytatásra érdemes az önkormányzat kezdeményezése, amelynek során civilek írják ki a pályázatot és civilek is döntenek a civileknek szánt adófizetői forintokról. Elmondta: sikerült megbirkózniuk mindkét feladattal.

Reményét fejezte ki, hogy a mostani program csak az új rendszer első állomása volt, s még hosszú évekig megmarad az új gyakorlat a civilek támogatására. Hozzátette: meglepő módon mindvégig megvolt a konszenzus a szereplők között, s mindenki egyetértett azzal, hogy érdemes együttműködni egyes programok kapcsán. Mint mondta, a jövőt illetően már ma is látszik, hogy a civil társadalom színvonalas, sokakat vonzó és társadalmilag komoly szerepet játszó rendezvényeket tud tető alá hozni. Ez azt is jelenti, hogy a mostani húszmilliós keretet szerinte érdemes lenne később megnövelni, s az összeghatárok megemelésére is szükség lenne majd a következő években.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő