Településfejlesztők a Bóbitában

Az új városnegyedben, a Bóbita Bábszínház termében tartja kétnapos konferenciáját a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT). A Zsolnay Negyedben kezdődött rendezvényen Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is felszólalt.

A kétnapos konferencián a résztvevők igyekeznek feltárni, hogy hogyan lehet a jelenleginél lényegesen hatékonyabb, világosabb, átláthatóbb és szerethetőbb, gazdaságilag fenntartható a településtervezés, településfejlesztés.

Mint azt Cséfalvay Zoltán (képünkön) a megnyitón az állam a városfejlesztésben betöltött szerepe kapcsán elmondta: nem tartható fent egy olyan finanszírozási rendszer, amelyben az állam forrásokat biztosít, miközben érdemi beleszólásokat nem kap a fejlesztésekbe. Szerinte a kormány olyan költségvetést örökölt, amelyben keresztfinanszírozások vannak. „Úgy gondolom, hogy ahol az állam vállalja a felelősséget, ott az államnak célszerű finanszírozni, ahol pedig az önkormányzat, ott a településnek” – mondta.

Cséfalvay Zoltán szerint „az a dolog nem megy, hogy oda juttatnak feladatot, ahol nem áll rendelkezésre elegendő forrás azok végrehajtásához”. Elmondta: úgy kell kialakítani a hatáskörök megosztását, hogy mindenkinek a rendelkezésére álljon a szükséges forrás egy-egy adott feladat megvalósításához.

Aczél Gábor, a MUT elnöke azt mondta: az Európa Kulturális Fővárosa program illetve a más beruházások városfejlesztési eredményeinek köszönhetően döntött úgy a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT), hogy soron következő konferenciáját Pécsett rendezi meg.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés