10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTeljesen megújul a Ledina-park

Teljesen megújul a Ledina-park

Egyes elemei már látszanak, de jövő tavaszra teljesen megújul Pécs egyik elfeledett szegletében, a Ledinán lévő közpark. A munkákhoz pénteken Hoppál Péter, a terület képviselője is hozzájárult.

A Zsolnay Mauzóleumtól nyugatra eső, elfeledett területen civil összefogással már sikerült elérni a kert ötszáz fagyallal való körbekerítését. Emellett elkerített kutyafuttatót hoztak létre, s néhány padot is telepítettek a helyszínre a környék lelkes önkéntesei. A munka pénteken azzal bővült, hogy Hoppál Péter, a terület képviselőjének felajánlása nyomán tíz, nagyra növő fa csemetéjét is elültették.

A politikus saját képviselői keretéből 300 ezer forintot biztosít a Ledina megújítására. Mint azt Hoppál Péter elmondta, a Balokánynál és Kertvárosban már elindult folyamathoz hasonlóan a Ledinán is a területen élők erőfeszítéseivel igyekeznek rendbe tenni a környék elhanyagolt, lepusztult részeit.

A Ledina-projektet vezető Ifjúsági Unió Pécs elnöke, Háber János elmondta: sikerült több mint pályázati forrást találniuk céljaikhoz, így a nyár végén tudták elkezdeni a munkát. Az eddig elkészült kutyafuttató megépítése és a fásítási munkák után tavasz végére focipályát is kialakítanak a területen összesen mintegy 700 ezer forintból. Ez az összeg növekedhet most a képviselő felajánlásával.

Háber János hozzátette: önkénteseik szabad óráik százait fordították eddig a park felélesztésére. Megjegyezte: folyamatosan várnak segítőket, így, ha a terület közelében élők úgy érzik, hozzá tudnak valamit tenni céljaikhoz, jelentkezzenek! Ezt az Ifjúsági Unió Pécs irodájában, a Felsővámház u. 73. alatt tehetik meg, vagy a 325-784-es telefonszámon érhetőek el. E-mail: [email protected].

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő