Terjed a rezsicsökkentés

Nemsokára mástól kapjuk a gázt

Viktor Janukovics ukrán elnök utasította csütörtökön a kormányt, hogy a közeli napokban találjon megoldást a fogyasztói gázárak fokozatos csökkentésére.

Az elnöki sajtószolgálat közleménye szerint utasítását az elnök egyenesen Mikola Azarov kormányfőnek címezte. Janukovics kijelentette, azt szeretné, ha az ipari és a lakossági gázfogyasztók “már január 1-jétől éreznék az árcsökkenést”.

“Jól tudom, hogy a tározókban a régi áron vásárolt gáz van felhalmozva. Azt nem szabad ott tartani, hanem fokozatosan fel kell használni” – mondta az elnök, hangsúlyozva, hogy a gáz ára fokozatosan csökkenthető az új, kedvezőbb áron érkező szállítmányoknak köszönhetően.

Janukovics december 17-i moszkvai látogatása alatt a két ország állami gázvállalatai megállapodtak abban, hogy Ukrajna az eddigi, ezer köbméterenként átlagosan 401 dollár helyett 268,5 dolláros áron kapja a földgázt.

Az államfő utasította Azarovot emellett arra, hogy december 30-ig rendezze a kijevi közalkalmazottak elmaradt bérének kifizetését. Ellenzéki politikusok és aktivisták kedden megakadályozták, hogy kihelyezett ülést tartson a fővárosi tanács, amelyet nem ismernek el legitimnek. A testület mandátuma június elején lejárt, de mostanáig még ki sem írták az önkormányzati választásokat Kijevben.

Halina Hereha, a tanács titkára akkor szóvá tette, hogy mivel a testület nem tudott dolgozni, a közalkalmazottak “nem kapják meg a novemberi és decemberi bérüket”. Válaszul Olekszandr Brihinec ellenzéki képviselő emlékeztette arra, hogy a költségvetésben erre elkülönített összegnek kell lennie, a közalkalmazottak fizetésének visszatartása pedig büntetőjogi felelősséget von maga után.

“Azok, akik megakadályozták a közalkalmazotti bérek kifizetésével kapcsolatos határozatot, saját lelkiismeretükkel számoljanak el ezért, ha van nekik olyan, és az emberek előtt viseljék érte a felelősséget” – jegyezte meg Janukovics.

Az államfő a régiók tanácsa nevű szervezet csütörtöki ülésén közölte, hogy újévtől felveszi a harcot a korrupcióval. Keményebb fellépést ígért a rendvédelmi és az ellenőrző szerveknél tapasztalható korrupcióval szemben, valamint a tisztviselők felelősségének növelését e téren. Közölte, hogy forródrótot hoznak létre, amelyen a vállalatok és a lakosok bejelentéseket tehetnek a korrupciós esetekről.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés