Terrorizmus – őrizetbe vételi rekord Nagy-Britanniában

Éves rekordra emelkedett a terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával őrizetbe vettek száma – közölte csütörtökön a brit belügyminisztérium. 

A 22 oldalas statisztikai összesítés szerint a szeptember végével zárult tizenkét hónapban pontosan 400 embert vettek őrizetbe ilyen indokkal, 54 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Ez a legmagasabb éves őrizetbe vételi szám terrorizmushoz kötődő ügyekben azóta, hogy a belügyi tárca a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat után elkezdte ennek a statisztikának a rendszeres összeállítását.

A terrorgyanúval őrizetbe vett 400 ember között 58 nő volt (15 százalék), ami szintén rekord.

A legtöbb, 174 őrizetbe vétel – a teljes szám 44 százaléka – ugyanakkor az ázsiai hátterű etnikai csoportban volt, viszont ebből a közösségből őrizetbe vettek száma 1 százalékkal csökkent – áll a kimutatásban.

A már elkövetett terrorcselekményekhez kötődő legtöbb őrizetbe vétel a május 22-én Manchesterben elkövetett öngyilkos merénylet után történt. A manchesteri támadás elkövetője egy popkoncert helyszínén robbantotta fel pokolgépét, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve. A merénylet után 23 embert vettek őrizetbe.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés