Tervezzen hosszú hétvégéket!

Dúskálunk jövőre a hosszú hétvégékben, ráadásul „a szörnyű évkezdet”, azaz a vasárnapra eső január elseje után minden egyes ünnepnap hétköznapra esik. Érdemes tehát jó előre tervezni, gondolkodni, miként is töltsük el ezt a temérdek szabadidőt.

A munka törvénykönyve szerint Magyarországon évente tíz ünnepnap van: ezek közül kettő biztosan plusz szabadnapot biztosít, húsvét és pünkösd pedig egy-egy garantált munkamentes hétfőt jelent. A fennmaradó nyolc ünnep (január 1., március 15., május 1., augusztus 20., október 23., november 1., december 25-26.) azonban minden évben más napra esik.

Egy jó évben – legutóbb 2007-ben, legközelebb pedig 2013-ban – nyolc napot is nyerünk így, egy rossz évben – legutóbb 2005-ben, 2011-ben, utána viszont csak 2022-ben – mindössze hármat. Jövőre a Pünkösd hétfőt és a húsvét hétfőt nem számítva hét ünnepnap esik hétköznapra, azaz jó évünk lesz, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy hány hosszú hétvége jut, akkor egészen kiválóan pihenhetünk 2012-ben.

A megrázkódtatáson, hogy az első ünnep, január elseje vasárnapra esik, egészen gyorsan túltesszük magunkat, hiszen március 15. csütörtökön lesz, azaz a pénteki munkanapot egy szombaton kell ledolgoznunk. Egy hónapot sem kell azonban várnunk, hogy ismét három napon át pihenjünk, hiszen a húsvéti ünnepekre április 8-án és 9-én kerül sor.

Ekkor már csak három hétre leszünk ugyanakkor attól, hogy ismét négy napon át lógathassuk a lábunkat, ugyanis május elseje szintén „jó ütemben érkezik”; kedden lesz, így újfent négynapos „szabadságot” vehetünk ki.

Szintén nem fog eltelni egy teljes hónap munkával, hiszen a pünkösdi ünnepek alkalmából három napos majálist tervezhetünk a május utolsó hétvégéjére.

Ezt követően két és fél hónapon át egyetlen ünnep sem lesz, kivéve persze azt az egy-két hét szabadságot, amit nyár folyamán általában kiveszünk. Augusztus huszadikán azonban ismét fellélegezhetünk, hiszen ismét egy édes hétfő után csak kedden kell munkába állnunk.

Áldani fogjuk a forradalom ünnepét is jövőre, hiszen október 23-a keddre esik, azaz ismét négy napon át pihenhetünk. Alig több mint egy héttel később, november első napjaiban is örülhetünk, hiszen ekkor csak szerdáig kell dolgoznunk, csütörtökön lesz ugyanis mindenszentek, így a pénteket is megkapjuk.

Az év zárásaként is jó hír, hogy december 25-e és 26-a keddre illetve szerdára esik, így a 24-i hétfőt kapjuk meg. Már csak hab a tortán, hogy az év utolsó napja is hétfőre esik, azaz az elsejei munkaszüneti nap mellé megkapjuk ezt is szabadnapnak.

Hirdetés