12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaTeszteli az új számlázási rendszert a Forrásház

Teszteli az új számlázási rendszert a Forrásház

Már teszteli a Tettye Forrásház Zrt. azt az új számlázási rendszert, amelyet januártól kívánnak élesben is használni. A rendszertől komoly változást várnak.

Fotó: Tettye Forrásház

A városi vízszolgáltató számlázásával kapcsolatban számos panasz érkezett úgy olvasóinkhoz, ahogyan a cég ügyfélszolgálatára, így fordulhatott elő például az, hogy a cég hónapokig nem küldött számlát a  fogyasztónak, majd pedig egy hatalmas összeget tartalmazó csekket postázott ki.

A Tettye Forrásház Zrt.  többek között emiatt is döntött úgy, hogy új alapokra helyezi a számlázási rendszert, s azt teljesen megújítja, egyszerűbbé, átláthatóvá téve így a fizetést. Az új rendszert a  2012 januárjában kívánják elindítani, ennek tesztelését pedig már a héten el is kezdte a szolgáltató.

A rendszer felállítása érdekében december 15-ig minden vízmérőt soron kívül leolvasnak  a Forrásház szakemberei, így a legpontosabb adatokkal tudnak dolgozni. Hogy kihez, mikor érnek oda, arról plakátokon keresztül tájékoztatják a lakókat.

Mint arról beszámoltunk, a Tettye Forrásház Zrt. júliusban indította el az ügyfelek számára gyorsabb, kényelmesebb és egyszerűbb számlaintézési módot biztosító, díjmentes e-számla szolgáltatásunkat, amelyet már több száz fogyasztó használ.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő