Tettye Forrásház: lejárt a türelem

Sajtóközlemény: “A Tettye Forrásház csaknem egy éve türelmesen várt arra, hogy a Pécsi Vízmű kifizesse azt a százmilliós nagyságrendű tartozását, amelyet az elmúlt időszakban halmozott fel társaságunk felé. A türelmi idő december 27-én lejár, azt követően korlátozni vagyunk kénytelenek a Pécsi Vízmű Zrt.-nek nyújtott szolgáltatást, amely miatt számos Pécs környéki kistelepülés maradhat – időszakosan – víz nélkül.

Társaságunk jogos követelését kívánja behajtani a Pécsi Vízmű Zrt.-től, amelynek vezetői többszöri felszólítás ellenére sem fizetik meg a Tettye Forrásház által megtermelt ivóvíz, illetve az elvégzett szennyvíz szállítás és kezelés díját, miközben a fogyasztóktól beszedik annak ellenértékét, azaz a víz és csatornadíjat, ám azt visszatartják.

Amennyiben a határidőig nem egyenlíti ki tartozását a Pécsi Vízmű Zrt., az alábbi településeken vízkorlátozásra kell számítania a lakosságnak: Bakonya, Bicsérd, Boda, Cserkút, Kővágótöttös, Szalánta, Túrony, Zók, Aranyosgadány, Gyód, Keszü, Kökény.

Az elmúlt időszakban számos alkalommal kerestük meg írásban és személyesen is az érintett települések vezetőit, hogy figyelmeztessük őket a várható veszélyekre, kockázatokra, illetve, hogy közösen bírjuk tisztességes piaci viselkedésre a Pécsi Vízmű Zrt.-t. Ezidáig azonban nem született megnyugtató megoldás, a Pécsi Vízmű Zrt. vezetése érdemben nem reagált.

Ezért most levélben értesítettük mind a Pécsi Vízmű, mind az önkormányzatok vezetőit a várható korlátozásról. (A levelet mellékeljük ezen közleményünkhöz.)

A Tettye Forrásház, ahogy eddig, ezután is kész az érdemi tárgyalásra és a megállapodásra. Társaságunk továbbra is tisztességes piaci magatartást gyakorol, de ezt várjuk el partnereinktől is.

Sándor Zsolt
vezérigazgató

Pécs, 2010.12.16.

A közlemény mellé az alábbi levelet is csatolta a Tettye Forrásház. Szó szerint közöljük:

“Tisztelt Nyirati István Vezérigazgató Úr!

A Pécsi Vízmű Zrt. a 2009. október 5. óta a Társaságunk által üzemeltetett viziközmű rendszerből ivóvizet vesz át és a rendszerbe szennyvizet ad át. Az átadás-átvételt szerződés nem szabályozza, de az ténylegesen megtörténik, Társaságuk azt nem utasítja el, megszüntetésére semmilyen lépést nem tett. Tudomásunk szerint a Pécsi Vízmű Zrt. az általa átvett ivóvíz- illetve szennyvízszolgáltatást továbbértékesíti: kiszámlázza, és a díjakat beszedi. A Tettye Forrásház Zrt. részére azonban az átadott viz és a befogadott szennyvíz díját nem téríti meg: az eddig kiszámlázott, 2009október-2010április időszakra vonatkozó összesen bruttó 163.982.700,-forintot a mai napig nem került kifizetésre. A további időszakra vonatkozó vízátadás és szennyvízátvétel is elszámolásra vár.

Társaságunk a Pécsi Vízmű Zrt-vel szembeni követeléseinek érvényesítésére megtette a szükséges és lehetséges jogi lépéseket.

A Pécsi Vízmű Zrt. magatartása a Tettye Forrásház Zrt.-nek folyamatosan és növekvő mértékben kárt okoz.
Felelős szolgáltatóként, kizárólag a Pécsi Vízmű Zrt-vel jogviszonyban álló vétlen fogyasztók megfelelő ellátása érdekében, illetve a vízátadásra vonatkozó gyors megegyezés reményében, a vitás kérdések rendezéséig a viziközmű-szolgáltatáshoz szükséges vízátadást és szennyvízbefogadást biztosítani kívántuk. Ennek ellenére semmiféle együttműködési készséget nem tapasztalatunk az Önök részéről az elmúlt több mint egy évben.

Fenti előzmények alapján ezúton értesítjük Önöket, hogy amennyiben 2010. december 27-én reggel 8 óráig a 2009. október-2010 április időszakra vonatkozó, összesen bruttó 163.982.700,-forintot lejárt követelésünk nem kerül kiegyenlítésre, úgy az alábbi átadási pontokon a vonatkozó jogszabályi előírások biztosítása mellett a vízátadást korlátozzuk, illetve megszüntetjük:

T-52 kút telephely
Kővágószőlős-Golgota, nyomáscsökkentő akna
Kővágószőlős, Sajgói út
Harkányi úti gyorsító
Szalánta, glóbusz
Turonyi tározó

Kérem, tegyék meg a szükséges intézkedéseket fizetési elmaradásuk rendezésére, illetve az érintett szolgáltatási területen, az üzemeltetési szerződésük és a vonatkozó jogszabályok által előírt ellátás biztosítása érdekében, a megfelelő alternatív vízbeszerzés, vízellátás kialakítására és a fogyasztók időben történő tájékoztatása érdekében!

A vízátadás lehetséges korlátozásáról jelen levelünkkel egy időben tájékoztattuk a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, az ÁNTSZ területileg illetékes Hivatalát, az érintett Önkormányzatokat és (a fogyasztók tájékoztatása érdekében) a helyi sajtót.

Fenti lépések megtételére a Pécsi Vízmű Zrt által folyamatosan igénybe vett és meg nem térített szolgáltatás fenntartásából felmerülő további károk megelőzése érdekében kerül sor, az abból adódó összes költség és felelősség Társaságukat terheli.

Kérem levelünk szíves tudomásulvételét és a szükséges intézkedések haladéktalan megtételét!

Pécs, 2010.12.16.

Tisztelettel:

Sándor Zsolt
Vezérigazgató

Frissítve (péntek, 13:11)

Az MSZP sajtóközleménye

“A Tettye Forrásház Zrt. által kiadott közlemény alapján több ezer ember maradhat ivóvíz nélkül Pécs környékén. Mélyen felháborít minket az a cinizmus, amelyet a Társaság tanúsít ezzel a lépéssel. Tulajdonképpen megzsarolja a kistelepülések lakóit és polgármestereit, hogy a Tettye Forrásházzal kössenek szerződést és mondják fel szerződésüket a Pécsi Vízmű Zrt-vel, nem törődve azzal, hogy ebből milyen kára keletkezhet a településeknek. A két cég közötti vita vesztesei nem lehetnek vétlen emberek, akiknek úgy kell készülniük az ünnepekre, hogy nem lesz elegendő ivóvizük. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Pécs MJV Önkormányzat képviselőiként felszólítjuk Páva Zsolt polgármestert, mint a Tettye Forrásház Zrt. tulajdonosi képviselőjét, utasítsa a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját, állítsa le az ártatlan emberek zsarolását és ne korlátozza ivóvízellátásukat. Bízunk benne, hogy Pécs városa nem „kedveskedik” ilyen „karácsonyi ajándékkal” a környéken élő polgártársainak.

Pécs, 2010. december 17.

MSZP frakció”

Hirdetés

Comments are closed.