Tettye Forrásház: máskor csenget a leolvasó

Így kell belerakni a kártyát

A megszokottól eltérő hónapokban érkezik mostantól több ezer lakásba a vízmérő leolvasó, és az is előfordulhat, hogy nem a jól ismert szakember csenget. Áprilistól ugyanis változik a vízmérő leolvasás megszokott ütemezése a Tettye Forrásház Zrt. szolgáltatási területén.

Ezentúl is évente kétszer várhatóak a szakemberek, hogy rögzítsék a hideg vizes mérők állását, ám a legtöbb helyen új hónapokban kopogtatnak majd. Szinte mindenkit érint a módosítás, amelyről – az új féléves időpontokkal együtt – levélben is értesítik az ügyfeleket. Az aktuális leolvasási időszakokat egyébként a vízdíjszámlánkon is nyomon követhetjük, a szolgáltató a társasházi plakátok mellett a számlán is jelzi, mikor esedékes a következő leolvasás.

Rendszeresen előfordul, hogy illetéktelenek a társaság nevével visszaélve, magukat leolvasónak kiadva vagy vízminőség-vizsgálatra hivatkozva próbálnak a lakásokba bejutni – a változás kapcsán a szolgáltató most különösen fokozott figyelemre int. Amennyiben bizonytalan, hogy a Tettye szakembere kereste fel, hívja ügyfélszolgálatukat a 72/421-700-as számon, ügyintézőik készséggel azonosítják az egyedi azonosítóval is ellátott igazolvánnyal rendelkező leolvasót.

A leolvasási rendszer frissítését a folyamatos szolgáltatásfejlesztés részeként vezeti be a Tettye Forrásház. 2012 szeptemberétől a korábban használatos papíralapú jegyzőkönyv helyett a leolvasók korszerű, intelligens készüléken (és időbélyeggel, helyinformációval ellátott fényképen) rögzítik az adatokat. A készülék a műholdas helymeghatározás révén a bejárt útvonalakról is pontos információkat ad, amely tapasztalatokat hasznosítva racionalizálták a leolvasást és tervezték újra a körzeteket.

„Halló, itt a Tettye Forrásház!”

Az ügyfelek igényei és elvárásai szerint végzett folyamatos fejlesztés részeként a Tettye Forrásház Zrt. call centere is megújult – áprilistól új technikai háttérrel működik telefonos ügyfélszolgálatuk, a választható menüpontok sorrendje is megváltozott.
A fejlesztés eredményeként a cég ezen a téren is minden igényt kielégítően megfelel a fogyasztóvédelmi előírásoknak – a beszélgetések például automatikus egyedi azonosítót kapnak –, átláthatóbb és gyorsabb a működés. A cél, hogy a lehető legkisebbre szorítsák a várakozási időt. A betelefonálók a menüpont választása után átlagosan 20 másodperc után jutnak az ügyintézőhöz.
Ezekben a hetekben még zajlik a rendszer finomhangolása, a szolgáltató köszöni a felhasználók türelmét.

Hirdetés